Ahol nem szégyen a vereség

A X. és a XIV. században épült várfalakkal körülvett szűk utcácskákban persze reménytelen lenne labdapattogtatással próbálkozni, ellenben az erőnlét karbantartására igencsak alkalmas, ha a látogató felkapaszkodik a falakat összekötő három erőd, a Rocca Guaita, a Rocca Cesta vagy a Rocca Montale teraszaira és bástyáira, ahonnan amúgy parádés kilátás nyílik a környék hegyeire, és tiszta időben az Adriai-tengerre.Kedd délelőtt San Marino város le és föl kanyargó utcáit járták be a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, Gellei Imre szövetségi kapitány ugyanis úgy döntött, hogy a szerdai Eb-selejtező előtti napra maradjon csak egy füves pályás gyakorlás. Igaz, annak a helyszíne is megváltozott, és Ospedaletto helyett végül a csapat este a szálláshelyéhez, a Hotel Villa Leri nevű fitneszközponthoz még közelebb eső Corianóban tréningezett. A gyakorlás békés nyugalomban zajlott, senki sem zavarta a játékosokat és a szakvezetés tagjait, amit azért érdemes megemlíteni, mert a tenyérnyi országot – amely a kontinens harmadik legkisebb állama, viszont a legrégebbi köztársasága – körülölelő Olaszországban elképzelhetetlen volna, hogy egy válogatott csapat gyakorlása ne legyen zajos médiaesemény.San Marinóban azonban másként gondolkodnak a futballról és talán az életről is, mint a szomszéd "nagy testvérnél”. Jellemző, hogy amikor hétfő este az Eb-selejtező színhelyén edzett Gellei Imre együttese, a serravallei Stadio Olimpicóban akkor sem állt le az élet. A futballgyepet körbefogó műanyag atlétikai pályán ugyanúgy futkároztak az esti tréningjüket tartó fiatalok, mintha üres lenne a játéktér. Senki sem zavartatta magát, igaz, senki nem zavarta a magyar futballisták munkáját sem. A San Marinó-i szövetséget is csupán a roppant csinos Elisa képviselte, aki igyekezett a vendégcsapatot elkísérő magyar riporterek minden előzetes igényét, kérését számba venni. Elisa önkéntes, kizárólag a futball iránti rajongása miatt vállalta, hogy segédkezik a szövetségben, s nem is igen értette a kérdést, hogy ha már fizetséget nem kap a munkájáért, olykor-olykor legalább elutazhat-e a San Marinó-i válogatottal külföldre."Nem, de nem is ezért csinálom” – mondta bájosan szemrehányóan, hozzátéve, hogy aki errefelé a futballért dolgozik, az azt szeretetből csinálja. Nincs ez másként a labdarúgókkal sem. A magyarok ellen készülő 18 tagú keretben öt hivatali dolgozó, három munkásember, két-két egyetemista meg középiskolás, valamint egy-egy bolti eladó, kézműves, személytréner, könyvelő és üzletember található, s csupán a csatár Andy Selva neve mellett szerepel foglalkozásként, hogy labdarúgó. A 21 válogatottsága alkalmával három gólig jutó támadó az olasz D-ligás AC Bellaria játékosa, vagyis az amatőr első osztályban futballozik, ahol – miként azt Elisa megsúgta – szolid juttatásban azért már részesül. A többiek azonban az olasz amatőrbajnokság második, harmadik meg negyedik osztályú csapataiban hobbiból szerepelnek, ugyanakkor a játék iránti alázatukat bizonyítja, hogy a 15 csapatos San Marinó-i bajnokság rájátszására visszatérnek szülőhazájuk klubjaihoz, és – kihasználva, hogy a szabályok engedélyezik a kettős igazolást – ráadásként a playoffmeccseken is futballoznak. A San Marinó-i egyesületek sorában a kakukktojás a hatszoros kupagyőztes AC Juvenes/Dogana, amelyik klub saját maga versenyeztet két gárdát: az egyiket a hazai bajnokságban, a másikat az olasz amatőrligában.A felvetésre, hogy az egyébként tehetős San Marinó-i polgároknak (az egy főre jutó GDP 34 ezer dollár, vagyis hét és fél millió forint) nem jutott-e eszükbe egy, a Monacóhoz hasonló szupercsapatot felépíteni, Elisa azt felelte: errefelé az üzletembereknek más srófra jár az agyuk. Sőt, arra sincs igény, hogy honosított futballistákkal tapétázzák ki a nemzeti válogatottat, mert a 28 ezres ország lakói úgy vélik, ha a sportolók előtt megnyitják a sorompókat, nem lenne erkölcsi alapjuk másoktól sem megtagadni a San Marinó-i útlevelet. Azt viszont senki sem szeretné, ha az ország afféle menekülttáborrá alakulna.Így aztán a civilben testnevelő tanár Gianpaolo Mazza, a válogatott 47 esztendős kapitánya – aki 1990 óta áll a San Marinó-i szövetség szolgálatában, s aki ez idő alatt irányította már a 18 és a 21 éven aluliak válogatottját, volt az A-együttes pályaedzője, 1998 óta pedig a nemzeti csapat szakmai munkájáért felel – kénytelen abból az állományból toborozni a válogatottat, amit a honi bajnokság és az olasz amatőrliga kitermel. Ez pedig az ország 1988-ban elnyert FIFA- és UEFA-tagsága óta arra volt elegendő, hogy tétmeccsen két döntetlent jegyezzenek: 1993-ban a törökök elleni vb-selejtezőn 0–0-ra végeztek, míg a legutóbbi világbajnoki kvalifikációs sorozatban a lettektől raboltak pontot (1–1) Rigában. A "majdnemsikerekből” is akad egynéhány, ilyen volt például a tavaly májusban az észtektől elszenvedett 1–0-s vereség, amely mecscsen Andy Selva kétszer is elronthatatlannak látszó ziccerben hibázott, vagy a jelenleg zajló Eb-selejtező-sorozatban a lettek elleni hazai mérkőzés, amit Carlo Valentini utolsó előtti percben született öngóljával veszített el 1–0-ra Gianpaolo Mazza együttese.Ellenpéldaként ugyanakkor sorolható a norvégoktól kapott tíz gól, a Belgiumtól elszenvedett 1–10-es vereség, vagy mondjuk az angolok elleni 1–7 (bár gyorsan tegyük hozzá, errefelé a vereség a játék része, és nem nemzeti tragédia); ez utóbbi összecsapás egyébként azért került be külön fejezetként a San Marinó-i futball történetébe, mert – alapvetően biztonsági megfontolásokból, részben pedig az érdeklődés okán – Bolognában rendezték meg. A magyarok elleni meccs áttelepítése persze szóba sem került, számunkra mégis hízelgő lehet, hogy a Stadio Olimpicóban szerda este valamennyi nézőtéri szektort kinyitják; erre eddig csak a svédekkel vívott szombati összecsapáson volt példa. A két vendégegyüttes közötti finom értékkülönbözetet ez esetben csak az jelzi, hogy míg a skandinávok fellépésére 13 és 22 euróba (azaz 3400 és 5800 forintba) kerültek a jegyek, a szerdai találkozóra már 10 és 20 euróért (tehát 2650 és 5300 forintért) is be lehet jutni…Lipcsei Péter jövőre visszatérne Portugáliába

Minden lehetőségre igyekezett felkészülni Gellei Imre szövetségi kapitány, így aztán a hétfő esti serravallei tréningen azt a szereposztást is elpróbálták a játékosok, amikor Lipcsei Péter futballozik a védelem tengelyében.
– A lettek elleni összecsapáson Dragóner Attila rosszulléte után nekem kellett visszalépnem a védelembe, úgyhogy e feladatkör nem ismeretlen számomra – mondta Lipcsei Péter. – Ha már választani lehet, szívesebben futballozom a fedezetsorban, de természetesen ez nem kívánságműsor, és azt teszem, amivel a kapitány megbíz.
– Sokkal felszabadultabbnak tűnik, mint a múlt szombati meccs előtt…
– Minek tagadjam, a szokásosnál idegesebben vártam a lettekkel vívott csatát, hiszen a bajnoki zárómecscsünkön történteket nem lehet máról holnapra elfeledni. Az első félidőben sajnos öt-hat alkalommal rossz helyre passzoltam a labdát, ami több rontás a megengedhetőnél, de szerencsére a folytatásban, miként a csapat, én is váltani tudtam. Azt remélem, mások is úgy látták, hogy hasznára lehettem a válogatottnak.
– Meg sem fordult a fejében, hogy klubtársaihoz, Tököli Attilához és Szűcs Lajoshoz hasonlóan ön is lemondja a válogatottbeli szereplést?
– A botrány estéjén még az is eszembe jutott, hogy noha szerződést hosszabbítottam a Fradival, abbahagyom a labdarúgást. Engem ugyan senki sem bántott, de szörnyen fájdalmas volt látni, ahogy néhány társammal elbántak, és rémisztő volt tapasztalni, amikor gyerekeim a félelemtől reszketve hozzám bújtak a klubházban. Aztán ahogy teltek a napok, újra meg újra végiggondoltam a történteket, s arra jutottam: nekem a pályán a játékommal kell választ adnom a magyar futballt ért kritikákra. A feleségem is biztatott, és emlékeztetett arra a Fradi öltözőjében kifüggesztett transzparensre, amit a szurkolóktól kaptunk, s amin ez áll: "A rossz emlékek elégnek, a jók ragyognak.”
– A Lettország és San Marino ellen begyűjtött hat pont igazán kellemes évadzáró emlék lehetne…
– A letteken túl vagyunk, San Marinót viszont csak akkor gyűrhetjük le, ha ugyanolyan keményen harcolunk, mint szombaton a második félidőben a Puskás Ferenc-stadionban. A forgatókönyv adott: a földön tartva a labdát, a széleken kell megbontanunk a hazaiak védelmét, s persze illik majd ügyelnünk a kontraakcióik elfojtására is. Muszáj begyűjtenünk a három pontot, és akkor csütörtöktől már lehet számolgatni, hány pont is kellene a továbbjutáshoz. Egyelőre azonban csak a soron következő feladatra szabad koncentrálnunk, hiszen nekünk, fradistáknak igen friss és fájó emlékeink vannak arról, hogy olykor éppen a kötelező győzelmeket a legnehezebb begyűjteni…
– Mikor járt legutóbb Portugáliában?
– Amióta1997 decemberében eljöttem a Portótól, nem voltam arrafelé. Jövőre szívesen visszamennék, és természetesen nem turistaként…