London 2012: csalt az orosz, az ausztrál megkapta aranyérmét

Vágólapra másolva!
2016.06.17. 10:45
Négy évvel a londoni játékok után megkapta olimpiai aranyérmét Jared Tallent ausztrál gyalogló.

A 31 éves atléta pénteken Melbourne-ben vette át a medáliát John Coatestól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ausztrál alelnökétől.

„Amikor átléptem a célvonalat 2012-ben, rögtön tudtam, hogy Szergej Kirdjapkin csalással vert meg. Remélem, kitiltják az orosz atlétákat a riói játékokról” – mondta korábban Tallent.

„Amikor átléptem a célvonalat 2012-ben, rögtön tudtam, hogy Szergej Kirdjapkin csalással vert meg. Remélem, kitiltják az orosz atlétákat a riói játékokról” – mondta korábban Tallent.

Tavaly januárban az Orosz Doppingellenes Ügynökség három évre és két hónapra eltiltotta az eredetileg aranyérmes Kirdjapkint, mivel a biológiai útlevelében évekre visszavezethető abnormális véreredményeket fedeztek fel. Akkor elvették többek között a 2009-es világbajnoki címét, ugyanakkor a 2012. június 11. és október 10. közötti időszakot nem érintette a büntetés, azaz az olimpiai aranyérmét megtarthatta.

Idén márciusban aztán a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) közölte, hogy Kirdjapkinnak – további négy orosz gyaloglóhoz hasonlóan – valamennyi érmét vissza kell adnia. A doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség novemberben felfüggesztette orosz tagszervezetét, az orosz atléták riói részvételéről pedig pénteken (ma) döntenek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik