Légiósok: klubja elismerte, Korhut Görögországba szerződik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.13. 09:40
Ahogy azt már korábban jeleztük, a Hapoel Beer-Seva magyar válogatott védője, Korhut Mihály a görög Arisz Szalonikinél folytatja pályafutását.

Az izraeli együttes a hivatalos Facebook-oldalán tett bejegyzést, mely szerint Korhut aláírt az Ariszhoz. Görög sajtóhírek szerint a játékos másfél évre szóló szerződést kötött, a hivatalos bejelentésre vasárnap kerülhet sor. A 30 éves balhátvéd tagja volt a Hapoel Beer-Seva legutóbbi két bajnokcsapatának, a klubnál eltöltött két és fél éve alatt 63 meccsen kapott lehetőséget, és egy gólt szerzett.

Szeretném megköszönni a csapattársaimnak, az edzői stábnak és a szurkolóknak az elmúlt két és fél évet. Nagyon hálás vagyok mindenért. A szurkolóknak hihetetlenül köszönöm a végtelen támogatásukat, és örökké a szívembe zártam őket. A legjobbakat kívánok a jövőre nézve. Nem leszek tovább a csapat tagja, de szurkolni fogok” – búcsúzott közösségi oldalán korábbi csapatától a 15-szörös magyar válogatott hátvéd.

Mint arról korábban beszámoltunk, Korhut hiába verekedte visszamagát a Hapoel Beer-Seva kezdőcsapatába, a klub csatárt szeretne igazolni januárban, a szigorú izraeli légióskorlátozás miatt pedig ez csak úgy jöhet(ett) össze, ha legalább egy külföldi futballista távozik tőlük. Végül Korhutra esett a vezetőség választása, mivel úgy érzik, az ő helyére könnyebb izraeli játékost találni, mint a támadósorba.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
4 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
8 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
8 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
19 órája
Ezek is érdekelhetik