Légiósok: Remélhetőleg szombaton már kezdhetek – Szalai Attila

B. A.B. A.
2023.07.24. 20:39
null
A 41-es mezszámot kapó Szalai Attila már szombaton pályára lépne a Hoffenheim színeiben (Fotó: Twitter/TSG Hoffenheim)
Ahogy arról beszámoltunk, a Hoffenheim leigazolta Szalai Attilát. A magyar válogatott védője új klubjának közösségimédia-felületén adott interjút, amelyben elmondta, örül, hogy ott lehet, és reméli, már szombaton pályára léphet a csapatban.

A Hoffenheim hétfő délután, 16.30-kor jelentette be, hogy szerződtette Szalai Attilát. A magyar válogatottban alapembernek számító belső védő négyéves kontraktust írt alá a korábban Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheimnél. A Transfermarkt 12.3 millió eurós átigazolási díjat jegyez, ezzel ő lett a hatodik legdrágább magyar játékos.

A Hoffenheimben a 41-es mezszámot kapó Szalai Attila a bejelentés után a klub közösségi médiájában adott interjút, amelyben elmondta, hogy nagyon boldog és örül, hogy a Hoffenheimnél lehet. „Új csapat, új csapattársak, minden új lesz számomra, de mindent megteszek, hogy segítsem a csapatot” – mondta Szalai Attila a Hoffenheim stadionjából nyilatkozva.

Az egylet szombaton a skót Rangers ellen játszik felkészülési mérkőzést, amelyen akár bemutatkozhat a magyar válogatott védő: „Holnap edzés, remélhetőleg szombaton már kezdhetek, és átélhetem az első perceim ebben a gyönyörű stadionban.”

„Belső védő vagyok, aki néha agresszívan játszik, de úgy gondolom, hogy a labdával is jó a kapcsolatom. Igyekszem mindennap fejleszteni magam, keményen dolgozni és a legjobbamat nyújtani. Remélhetőleg jó meccseket, nagyszerű eredményeket ünnepelhetünk majd” – zárja gondolatait Szalai Attila.

 

s

Legfrissebb hírek

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
2026.05.19. 19:43

Zivzivadze és Goretzka is duplázott, őrült meccsen ikszelt a Bayern a Heidenheimmel

Német labdarúgás
2026.05.02. 17:53

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03

Honfoglalás Németországban – az FC Hunok története

Képes Sport
2026.04.22. 09:31

Kikapott a Dortmund, a Bayern már csak matematikailag maradhat le a bajnoki címről

Német labdarúgás
2026.04.18. 17:43

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
2026.04.10. 22:26

Szalai Attila és Balogh Botond is elhagyta a válogatottat – hivatalos

Magyar válogatott
2026.03.28. 22:47

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23
Ezek is érdekelhetik