Légiósok: 48 óra alatt még öt ajánlat érkezett Nikolicsért

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2016.12.21. 08:45
null
Nikolics megőrzi szívében a varsói klubot (Fotó: Nikolics Nemanja official Facebook-oldal)
Filipovics Vladan, Nikolics Nemanja menedzsere a Nemzeti Sportnak árult el részleteket a játékos átigazolásáról. Mint beszámoltunk róla, a magyar csatár az MLS-ben szereplő Chicago Fire-ben folytatja pályafutását.

„Nikónak már a nyáron is volt több ajánlata, végül úgy alakult, hogy maradt Varsóban – mondta Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak. – Rengeteget tett azért, hogy a Legia bejusson a Bajnokok Ligájába, ráadásul gólt szerzett a Dortmund ellen, most pedig a góllövőlista vezetőjeként búcsúzik. Lengyelországban mindent elért, amit lehetett, ezért is gondoltuk úgy, hogy elérkezett a váltás ideje.”

Nikolics aláírt, megérkezett a magyar trollhadsereg Amerikába!
Pont ilyen embereket keresünk – új edzője Nikolicsról
Nikolics Chicagóban folytatja – hivatalos

„Érdeklődőkből eddig sem volt hiány, de miután kiderült, hogy a vasárnapi volt az utolsó meccse a Legiában, felpörögtek az események. Az elmúlt negyvennyolc órában öt klub jelentkezett be érte, három kínai, egy emírségekbeli és egy angol.”

„Mind az öt türelmet kért tőlünk, de a kínai ajánlatok hiába voltak anyagilag kedvezőbbek, mint az amerikai, egyfelől nem lett volna korrekt a chicagóiakkal szemben, ha az utolsó pillanatban másként határozunk, másrészt meggyőződésünk, hogy a Major League Soccerben új, ám az eddigiekhez hasonlóan eredményes korszak kezdődik Niko karrierjében.”

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
6 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00