Légióssors: Nikolics Nemanja Chicagóban folytatja – hivatalos

2016.12.20. 19:02
A Legia Warszawa a hivatalos honlapján bejelentette: Nikolics Nemanja az MLS-ben szereplő Chicago Fire-nél folytatja a pályafutását. A magyar válogatott támadó hároméves szerződést írt alá az amerikai csapattal.

Nikolics tavaly nyáron a Videotont elhagyva szerződött a lengyel élvonalban szereplő együtteshez, amelyet gólkirályként segített bajnoki címhez.

Nikolics szerződtetését később új klubja, a Chicago Fire is bejelentette, leendő edzője nyilatkozott is róla.
Pont ilyen embereket keresünk – új edzője Nikolicsról

A lengyel klub búcsúztatójában kiemeli a magyar válogatott támadó sikeres debütálását, hogy 28 góllal járult hozzá az aranyéremhez, és hogy a jelenlegi kiírásban 12 (más források szerint 13) találatnál jár, amivel szintén az első helyen áll a mesterlövészek listáján.

Nikolics 86 tétmérkőzésen 56 találatig jutott, nagy szerepet játszott a Legia BL-csoportkörbe jutásában, és ott is eredményes tudott lenni.

A Legia a következő fotóval köszönte meg a szilveszterkor 29. születésnapját ünneplő támadónak a korábbi szolgálatait:



Nikolics jött, látott és győzött. Köszönünk mindent, sok sikert!


„Már a nyáron is voltak lehetőségek, de az, hogy bejutottunk a Bajnokok Ligájába, mindent felülírt, mert nagy vágyam volt, hogy a BL csoportkörében futballozhassak. Mostanra azonban eljött a váltás ideje. Csodás időszak áll mögöttem, pályafutásom legjobb periódusa: lengyel bajnok és kupagyőztes lettem, gólkirály, aztán jött a nyári Eb, majd a BL-sorozat, ahol sikerült gólt is szereznem a csoportkörben, és az utolsó körben aratott győzelmünkkel az Európa-liga-szereplést is kiharcoltuk.A hétvégi mesterhármassal lett kerekez a történet, úgy hagyom el a Legiát, hogy a csapat visszakapaszkodott az élmezőnybe, én pedig vezetem a góllövőlistát” – idézi az mlsz.hu Nikolicsot, aki arról is beszélt, miért éppen az amerikai ajánlatot fogadta el.

„Ezúttal is többmegkeresésem volt, de Amerikát választottam, mert úgy éreztem, hogy a Chicago komolyan számol velem, rám akarja építeni a támadójátékát. Beszéltem Németh Krisztiánnalis, és az USA-ban korábban megforduló, vidis csapattársaim is azt mondták, hogy szerintük fekszik majd nekem az MLS stílusa, gólra törően játszanak a csapatok. A csapat szerb edzőjével, Veljko Paunoviccsal is folyamatos kapcsolatban voltam, elmondta, kulcsszerepet szán nekem, és hiszi, hogy Amerikában is folytatom majd a góllövést. Most jön egy kis pihenő, a családdal Kaposváron, majd Zentán töltjük a karácsonyt, de alig várom, hogy elkezdődjön a munka. A családommal izgatottan várjuk az amerikai kalandot” – fogalmazott a támadó.

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
19 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35