Légiósok: a Fürth-edző szerint Korcsmár jó alternatíva

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.01. 13:12
Korcsmár Zsoltnak nem lesz könnyű bekerülni a kezdőcsapatba, jelenleg ugyanis csak a harmadik számú középhátvédnek számít új együttesénél, a Bundesliga 2-es Greuther Fürthnél – ez derül ki a nordbayern.de honlapon megjelent cikkből.

Mint beszámoltunk róla, a török Genclerbirligi ellen 2–1-re elveszített keddi felkészülési mérkőzésen Korcsmár kezdőként 76 percet játszott. Frank Kramer, a csapat edzője a meccs után értékelte a klubhoz az elmúlt hetekben csatlakozó magyar válogatott játékos teljesítményét.

A szakember szerint senkinek sincs százszázalékos helye a kezdő tizenegyben, és mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért, azonban az kiderült, hogy „Korcsmár egyértelműen jó alternatíva a védelembe”. Kramer szerint a felkészülési találkozón a csapat – amelyből az alapemberek hiányoztak – jó teljesítményt nyújtott, és az összecsapás jól szolgálta a gyakorlást.

Bár csak a harmadik számú középhátvédnek számít jelenleg, Korcsmár helyzetét némileg könnyítheti, hogy a Fürth egyik védője, Michael Hefele megsérült, ezért két-három hétig nem léphet pályára.

A mérkőzésen pályára lépett a német együttesben Stieber Zoltán öccse, András is, akiről Kramer is elmondta, hogy egyelőre nincsen vele szemben semmi kötelezettségvállalásuk, azaz nem áll szerződésben a klubbal, vendégként készül a Greutherrel.

A Greuther Fürth két forduló után hat ponttal és 4–0-s gólkülönbséggel vezeti a Bundesliga 2 tabelláját.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.12.23. 21:49

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Kane a pletykákról: Senki sem keresett engem

Német labdarúgás
2025.11.25. 17:21
Ezek is érdekelhetik