Sportrádió: A családomon keresztül lettem MTK-s – Deutsch Tamás

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 19:07
null
Deutsch Tamás (jobbra), az MTK elnöke volt a Hazafutás című műsor vendége, a műsorvezető Szegő Tibor volt (Fotó: Sportrádió/Facebook)
A Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége ezúttal Deutsch Tamás, az MTK elnöke volt, aki a 134 éve alapított klubhoz fűződő kötődéséről is beszélgetett Szegő Tibor műsorvezetővel.

A Deutsch családban nagy hagyomány az MTK-nak való szurkolás, a mostani klubelnök zsinórban a negyedik generációt tagjaként jutott el gyerekként a Hungária körúti stadionba.

„A dédnagypapámat már nem ismertem, de családi legendárium az mindig arról szólt, hogy Deutsch Sámuel a legfanatikusabb MTK-drukkerek közé tartozott, mindig ott volt az MTK labdarúgó-mérkőzésein, ő vitte ki a nagyapámat, Deutsch Ferencet az MTK Hungária körúti szentélyébe, a régi stadionba. Aztán Deutsch Ferenc, a nagypapám vitte ki az édesapámat, Deutsch Györgyöt a Hungária körúti stadionba, továbbadva a családi örökséget, és annak rendje és módja szerint édesapám, Deutsch György vitt ki engem 1972-ben, hatévesen az első alkalommal az MTK egyik labdarúgó-mérkőzésére” – elevenítette fel a családi emlékeket Deutsch Tamás.

Az 56 éves politikust 2010 májusában választották meg a kék-fehér egyesület élére. Az újdonsült klubvezető azt tűzte ki célul, hogy az MTK ismét az ország egyik meghatározó sportegyesülete legyen. A sporteredményekkel mérhető célt elérte a klub, de az infrastrukturális fejlesztésekkel sem maradt adós.

„Ma már nincs olyan MTK-s létesítmény, amit ne újítottunk volna meg. Van egy csodálatos labdarúgó-stadionunk, teljes mértékben megújult a zuglói Lantos Mihály Sporttelepünk, jövő tavaszra elkészül a volt józsefvárosi pályaudvar területén a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának meglesz az új otthona. A vízitelepünk, az ökölvívótermünk, az RG-sek, a röplabdások, a kosárlabdázók és a teniszezők otthonát jelentő létesítmények is mind-mind megújultak. Megújul az evezős telepünk is, és az év végén megkezdődik a legnagyobb beruházásunknak, a Kerepesi úti sportparknak az építése” – ismertette az eddig megvalósult és a jövőbeli fejlesztéseket a klubvezető.

A teljes beszélgetés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik