NB III: miért nem tudnak sok gólt lőni a BVSC-s Kovács Benedeknek?

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2023.03.31. 09:43
null
Van tekintélye a gólvonal előtt Kovács Benedeknek, a BVSC-Zugló kapusának (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Kricskovics Antal)
Urbán Flórián vezetésével nagyszerűen szerepel a BVSC-Zugló az NB III Keleti csoportjában – a csapat veretlenül vezeti a tabellát.

 

Szédületes tempóval robog a zuglói gyors, egyelőre nincs csapat az NB III Keleti csoportjában, amelyik képes lehet az Urbán Flórián vezetőedző irányította BVSC-t megállítani. Huszonnyolc forduló lepörgött a bajnokságból, huszonkétszer nyert a csapat, hat döntetlent játszott, azaz veretlenül, tizenhat pontos előnnyel vezeti a tabellát – szerdán például a BKV Előrén 4–0-s győzelemmel gázolt át.

Mondogatják, mozdonyvezető is állhatna a vasutascsapat kapujában, mert miközben a csatárok hetvenszer találtak az ellenfelek kapujába, Kovács Benedeknek csupán tizenkétszer kellett kivennie a labdát a hálóból.

„Azért nem egészen így van – mondta megkeresésünkre a listavezető csapat 22 éves játékosa. – Az, hogy kevés gólt kapunk, nem a véletlen műve, hanem a tudatos futballunk, a vezetőedzőnk, Urbán Flórián által kidolgozott és megkövetelt taktika eredménye. A mérkőzések többségén a mi akaratunk érvényesül, általában nálunk van a labda, ha netán megszerzi az ellenfél, azonnal visszarendeződik a csapat, és a labda újbóli birtoklására összpontosít. Néha a mi védekezésünk is megbontható, s ha netán kissé elcsúszik a hátsó alakzat, jövök én – igaz, nem gyakori, hogy az ellenfél játékosa egy az egyben vezeti rám a labdát.”

A BVSC kapusa szerint a sikersorozat, a tetemes előny nem kapatja el a játékosokat.

„Nem csak a keret fizikai állapota jó – magyarázta Kovács Benedek. – Urbán Flórián nap mint nap figyel a mentális állapotunkra, valamennyi edzésen elvárja a teljes koncentrációt, minden meccsre úgy készít fel bennünket, mintha a bajnoki cím forogna kockán. Két éve futballozom a zuglói klubban, elmondhatom, kitűnően érzem magam, és úgy tapasztalom, így vannak vele a többiek is. Valamennyien egy – vagy két – osztállyal feljebb szeretnénk futballozni, s tudjuk, ehhez nemcsak a bajnokságot, hanem az osztályozókat is meg kell nyerni. Szerencsés helyzetben vagyok, mert nekem csak a labdarúgásra kell összpontosítanom, de azok a társaim is így gondolkodnak, akik nem főállásban futballoznak.”

Ha a BVSC-Zugló folytatja fantasztikus sorozatát, a rekordok könyvébe is bekerülhet. Úgy tűnik, a klub tárgyi, anyagi, szakmai feltételei adva vannak, hogy a bajnokság előtt megfogalmazott tervek teljesüljenek, vagyis, hogy a zuglói expressz meg se álljon az NB II-ig.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. BVSC-Zugló 28 22 6 70–12 +58 72
2. Putnok FC 28 17 5 6 50–34 +16 56
3. DEAC 28 14 5 9 47–26 +21 47
4. Körösladányi MSK 28 13 8 7 49–37 +12 47
5. Karcagi SE 28 13 5 10 40–33 +7 44
6. Pénzügyőr SE 28 12 6 10 42–37 +5 42
7. Tiszafüredi VSE 28 12 5 11 46–48 –2 41
8. Aqua-General Hajdúszoboszló 28 11 7 10 38–34 +4 40
9. FC Hatvan 28 12 3 13 44–53 –9 39
10. DVSC II. 28 11 6 11 51–46 +5 39
11. Sényő-Carnifex FC 28 11 6 11 40–50 –10 39
12. BKV Előre 28 11 5 12 38–37 +1 38
13. DVTK II. 28 10 6 12 34–39 –5 36
14. Kisvárda Master Good II. 27 9 8 10 39–32 +7 35
15. Füzesgyarmati SK 28 9 8 11 37–43 –6 35
16. Termálfürdő FC Tiszaújváros 28 10 4 14 39–56 –17 34
17. Vasas FC II. 28 9 6 13 55–49 +6 33
18. Eger SE 28 9 6 13 34–40 –6 33
19. Jászberényi FC 28 4 4 20 25–73 –48 16
20. Békéscsaba 1912 Előre II. 27 3 5 19 36–75 –39 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik