NB II: Sokszor elképzeltem, milyen lesz a Honvéd-tábor előtt gólt lőni – Pekár István

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 21:09
A Budapest Honvéd vezetőedzője szerint aki eddig nem hitt a sorsban, az kezdje el, mert az, hogy Pekár István lőtte a kispestiek győztes gólját az ETO FC Győr ellen, az valahol sorsszerű volt. A 19 éves védő az NSO Tv-nek elmondta, Pinezits Máté csupán annyit kért tőle, amikor a 90. percben beállt, hogy fejeljen egy gólt, s ő ezt két perc múlva teljesítette is. 

„Sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz a Honvéd-tábor előtt gólt lőni” – árulta el Pekár István az NSO Tv-nek, miután csereként beállva győztes gólt fejelt a Győr ellen.

Videónkból az is kiderül, hogy úgy élte-e meg ezeket a pillanatokat, ahogy arról álmodott, s mikor fogta fel, hogy mi történt vele néhány perc leforgása alatt az első NB II-es bajnokiján. Emellett beszélünk arról, hogy honnan merített a csapat lelki erőt, miután Ivan Lovricot kiállították a 88. percben, s ez a listavezető ellen emberhátrányban megszerzett győzelem mit jelenthet a folytatásra.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–ETO FC GYŐR 2–1 (1–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 3280néző. Vezette:Farkas Ádám (Szécsnyi István, Szalai Dániel)
HONVÉD:Dúzs – Eördögh, Szabó A. (Pekár I., 90.), Lovric, Benczenleitner – Kocsis G., Bocskay, Adorján (Nyitrai, 82.) – Kerezsi, Holman, Kocsis D.Vezetőedző:Pinezits Máté
ETO:Pap E. – Vera (Kovács M., 76.), Szépe, Keresztes K., Csontos D. – Bumba, Anton (Vingler, 87.), Riquelme (Tóth R., 68.) – Kröhn (M. Diarra, a szünetben), Lacza (Huszár M., a szünetben), Skvarka.Vezetőedző:Antonio Munoz
Gólszerző:Kerezsi (8.), Pekár I. (90+2), ill. Huszár M. (54.)
Kiállítva:Lovric (88.)

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:11

Tovább menetel az ETO, egyre nehezebb helyzetben a Fehérvár

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 22:00

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 12:26

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 16:17

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:02

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:01

Szépe János: Már nem is számoljuk a veretlen meccseket

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 16:30
Ezek is érdekelhetik