Simon Krisztián Angliának mondott nemet, nem a légióséletnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.10. 12:23
null
Simon Krisztián szívesen marad Újpesten, de ha jön egy ajánlat egy számára kedvező stílusú bajnokságból… (Fotó: Korponai Tamás)
Simon Krisztián visszautasította a lehetőséget, hogy az angol másodosztályban szereplő Charlton Athleticben szerepeljen, de nem tett le róla, hogy külföldön játsszon – csak éppen úgy véli, a Championship rakkolós stílusa nem fekszik neki.

„A tulajdonosunk, Roderick Duchatelet decemberben felhívott és elmondta, lenne lehetőségem a Charltonban folytatni a pályafutásomat – mondta a Nemzeti Sportnak az Újpest négyszeres válogatott játékosa. – Az interneten azt olvastam, hogy próbajátékra kellett volna mennem és ahhoz nemigen volt kedvem, ám erről szó sincs. Azért kellett volna kiutaznom két-három napra, hogy ismerkedjem a körülményekkel, mint ahogy ezt tette a csapattársam, a végül Angliába igazoló Marko Dmitrovics is. A menedzserem felvette a kapcsolatot az angol vezetőkkel, majd a megbeszélések végén úgy döntöttem, nemet mondok az ajánlatra. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a Championship szakmailag milyen szintet képvisel, anyagilag sem jártam volna rosszul, de a pénz nem minden, és az sem biztos, hogy a brusztolós, rakkolós angol bajnokság fekszik nekem."

A 2010-ben négy hónapot kölcsönben a Wolverhampton akadémiáján töltő Simon pénteken Spanyolországba utazott, hogy a barátnőjével együtt megtekintse a Real Madrid–Espanyol mérkőzést (igaz, a „Duchatelet-galaxisnak” Madrid külvárosában is van klubja, a spanyol másodosztályban szereplő Alcorcón…). A négyszeres válogatott szélső néhány napig még lazíthat, ugyanis Újpesten csak január 15-én, csütörtökön kezdődik el a felkészülés. A külföldi játéklehetőségről nem tett le.

„Mindez nem jelenti, hogy nem akarok külföldön futballozni, és reményeim szerint belátható időn belül lesz is lehetőségem olyan országba igazolni, amelynek a bajnoksága jobban megfelel az adottságaimnak. Kétezer-tizenhat nyaráig az Újpesthez köt a szerződésem, de ha jön egy olyan lehetőség, amellyel a klub is jól jár és nekem is megfelel, akkor elképzelhető, hogy előbb váltok. A holland vagy a belga bajnokságban például kipróbálnám magam, ám szívesen igazolnék a Bundesliga kettőbe is, hogy hasonlóan felépítsem magam, mint tette azt Stieber Zoltán..." – mondta Simon, aki 2011 tavaszán már belekóstolt a légióséletbe, a Feyenoord első csapatánál nyolc bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik