PAFC: új, fiatalos és trendi logót kapott a klub – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 08:21
null
A Puskás Akadémia új logója
A labdarúgó NB I egyik újonca, a Puskás Akadémia hivatalos honlapján közölte: a szakmai centrumának tizedik születésnapja alkalmából megújul a klub logója, amely fiatalos és trendi dizájnelemeket kap.

Nagy a sürgés-forgás a Pancho Arénában, az érkező és távozó játékosok szinte egymásnak adják a kilincset. Az NB II aranyérmeseként feljutó Puskás Akadémia FC újabb két labdarúgót szerződtetett, aki az előző idényben is az élvonalban szerepelt. Mint arról beszámoltunk, egyikük a jobbhátvédként és jobb oldali középpályásként is bevethető Osváth Attila, aki a Vasas játékosaként a mögöttünk álló tavaszt kölcsönben a Debrecennél töltötte.

A 21 éves játékos a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, elsősorban a vezetőedző személye vonzotta Felcsútra: „Pintér Attila remek szakember, bárkiből képes kihozni a maximumot. Azért jöttem ide, hogy fejlődjek, és az itteni körülmények ezt garantálják. Most, hogy túl vagyok az első néhány edzésen, máris érzem, hogy szakmailag előreléptem, ami bizakodással tölt el a jövőre nézve, egyben igazolja a döntésemet.

A másik érkező pedig Ulysse Diallo – a korábban a Ferencvárosban is szereplő mali csatár ingyen vált klubot, miután a szerződése lejár Mezőkövesden.

A Puskás Akadémia FC az elmúlt hetekben már szerződtette Balogh Balázst és a belga Jonathan Herist Újpestről, Poór Patrikot pedig az MTK-tól. Közben távozott is két csatár: Lencse László az MTK-hoz, Tischler Patrik az Újpesthez igazolt.

Nemcsak a felnőttcsapat történetének második élvonalbeli feljutása jelenti az újrakezdést, a megújulást a Puskás Akadémián, hanem a magyar futball legfiatalabb szakmai centrumának tizedik születésnapja is. Az első évtized lezárultával – amelynek során Takács Mihály főigazgató szerint széles körben sikerült megismertetni az intézményt – új, fiatalos és trendi logót és a dizájnelemeket kap a klub. A felcsúti egyesületnek, amely az ország legnagyobb futballközpontját működteti, a hagyományos értelemben vett akadémián, vagyis a pályákon és kollégiumon túl középiskolája, ministadionja, múzeuma, szállodája is van, sőt hamarosan elkészül a fedett csarnoka és konferenciaterme. Új, letisztult címerében a nagy P betű emlékeztet a világhírű névadóra, Puskás Ferencre, s látható még benne az organikus építészeti stílusban épült Pancho Arénát idéző elem, amelyben ugyanakkor a csapat régi becenevére („Kaszások”) és a település címerére emlékeztető kasza motívuma is felfedezhető.

„Az alapításkor elhangzott filozófiánk alapja ugyanakkor nem változott, vagyis mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak – mondta Takács Mihály. – Büszkén mondhatom, hogy a 2016–2017-es felnőtt versenykiírásban száztizenkét egykori akadémistát adtunk a magyar első, másod- és harmadosztálynak, és csaknem negyvenen tanulnak valamely felsőoktatási intézményben korábbi növendékeink közül. Kétezer-hatos alapításunktól számolva minden ötödik akadémistánk volt korosztályos válogatott. Továbbra isminél több Szolnoki Roland-, Gyurcsó Ádám-, Sallai Roland-, Tóth Bence-kaliberű labdarúgó kinevelése a célunk.”

Az arculatváltással együtt információink szerint a csapat felszerelésének szállítója is változik, s a szerdai edzőmeccsén a Puskás Akadémia FC már az új Adidas-szerelésben fut ki a pályára, a mezeken az új logóval.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Balogh Balázs
(Újpest),Ulysse Diallo(mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris(belga, Újpest),Osváth Attila(Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC),Poór Patrik(MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics(szerb, Debreceni VSC),Stipe Bacelic-Grgic(horvát, Mezőkövesd),Dmitro Ljopa(ukrán, NK Osijek – horvát, ?),Lipcsei Ádám(Csákvár),Makrai Gábor(Diósgyőr, ?),Mészáros Dávid(Csákvár, ?),Branko Pauljevics(szerb, Mezőkövesd, ?),Sallai Roland(Palermo – Olaszország, ?),Vaszicsku Gergő(Budafok),Zima Ádám(Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Fazakas Géza(Sopron),Holman Dávid(Debreceni VSC),Djordje Kamber(bosnyák-szerb-magyar, Bp. Honvéd),Patrick Mevoungou(kameruni, DVTK),Molnár Gábor(Mezőkövesd),Windecker József(Újpest)
Távozók:Lencse László(MTK),Tischler Patrik(Újpest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Braniszlav Danilovics(szerb, DVSC?),Forró Gyula, Heffler Tibor,Óvári Zsolt(DVTK),Pekár László(DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas),Sándor György, Tar Zsolt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik