NB I: Tegnap még együtt voltunk fodrásznál, de a meccs előtt már lerázott – Szolnoki Spandlerről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 09:51
A labdarúgó NB I 4. fordulójának nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia kétszeri vezetés után 2–2-t játszott a vendég Fehérvár ellen. A találkozó után a felcsútiak védőjével, Szolnoki Rolanddal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Szolnoki Roland szerint ez a döntetlen vereséggel ér fel számukra.

„Most ez az egy pont olyan, mintha kikaptunk volna, hiszen annyi helyzetünk volt, hogy akár két-három meccs megnyerésére is elég lett volna. Kapussal szemben álltunk szerintem ötször-hatszor, de rossz döntéseket hoztunk. Kezünkben volt a mérkőzés, és a végén a Murphy törvénye, egy amatőr hibánk volt. Jobban meg kell oldani egy olyan szituációt, amikor eladjuk a labdát, nem szabad hagyni, hogy jöjjenek az utolsó percben. Le kell faultolni a középpályán, lett volna egy pontrúgás, vége a mérkőzésnek.”

Videónkban mesél arról, milyen volt jó barátja, Spandler Csaba ellen játszani, az is kiderül, miért nem beszéltek egymással a találkozó előtt. Szóba kerül, hogy a Puskás Akadémia veretlenül vezeti a tabellát, de mesél arról is, hogy hosszú sérülése miatt mennyire nehéz időszak van mögötte.

KATONA: KÜZDÖTTÜNK AZ EDZŐNKÉRT IS, DE AZ ÉLETÜNKÉRT IS MENTÜNK

A mérkőzésről bővebben itt olvashat.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC 2–2 (1–1)
Felcsút,
Pancho Aréna, 3102 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Plsek (11., 75.), ill. Kodro (39.), Katona Mátyás (90+5.)

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
18 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
22 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:01

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 11:45
Ezek is érdekelhetik