Négy csatárral sem ment a Paksnak, kikapott Felcsúton

Vágólapra másolva!
2022.03.11. 19:50
null
(Fotó: Dömötör Csaba)
A Puskás Akadémia 2–0-ra megverte odahaza a Paksot a labdarúgó NB I 24. fordulójának nyitó mérkőzésén.



LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Paksi FC 2–0(Favorov 8., Joao Nunes 67.)
Felcsút,Pancho Aréna,883néző.Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Hamar betalált Artem Favorov...

Pedig az előjelek másra utaltak: a Puskás Akadémia az előző négy fordulóban egyetlen pontot szerzett, ráadásul az elmúlt öt, Paks elleni meccsen átlagosan négy és fél gólt kapott, így Felcsúton úgy gondolták, valahogyan meg kell fogni Bognár György csapatát.

Talán a felállás lehetett ez, mert a házigazda három védővel, három védekező és három támadó középpályással, valamint egy előretolt ékkel indult csatába, és kellett néhány perc, hogy a szokatlannak tűnő hadrendhez alkalmazkodjanak a vendégek, akik a 3–5–2-es hadrendet választották, a kisebb sérülése miatt csak a kispadon helyet foglaló Böde Dániel pozíciójában Haraszti Zsolt kezdett Ádám Martin mellett.

Az előjelek tehát inkább arra utaltak, hogy a paksiak kezdeményeznek, de a hazaiak ukrán játékosa hamar megszerezte a vezetést. Más kérdés, hogy ez a gól nem zökkentette ki a zöld-fehéreket, akik sokat passzolva építgették akcióikat, és Lenzsér Bence a hálóba lőtt – a videószobában Kulcsár Katalin azonban kiszúrta, hogy lesről. Sokat futottak a játékosok, változatos volt a mérkőzés, a csípős márciusi hidegben a futballisták többsége kesztyűben futballozott, érdekükben állt tempósan mozogni.

A felcsútiak kapuját védő Tóth Balázs furcsa mozdulattal a labda mellé vetődött – a fiatal labdarúgó a legutóbbi fordulóban, Újpesten került vissza a kezdőcsapatba, miután Markek Tamás, aki kiválóan helyettesítette, megbetegedett. Nos, szerencsére meggyógyult, visszatért, de Hornyák Zsolt vezetőedző a kispadra ültette.

A szünetben Bognár György pályára küldte Böde Dánielt, és ezután a vendégek mélységből sokszor hosszú, előreívelt labdával próbálták átrúgni a mezőnyt, bízva a két jól fejelő támadóban. De úgy tűnt, erre felkészültek a házigazdák, mert a levegőben sem tudta átjátszani ellenfelét a vendégegyüttes, a Puskás Akadémia védelme stabilan állt a lábán.

Nem sokkal később hármas cserét hajtott végre a Paks, ez is azt jelezte, nem elégedett csapata játékával a tolnaiak szakvezetője, mégis a házigazdák szereztek újabb gólt: Joao Nunes fejelt a kapuba. Nem lehet azt állítani, hogy ne próbálkozott volna a paksi együttes, de ezen az estén szervezettebbnek és akaratosabbnak tűnt a Puskás Akadémia, és a látottak alapján megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

A Paks az elmúlt időszakban rengeteg gólt szerzett a felcsútiak ellen, akik a jelek szerint nagyon megunták ezt, és szervezetten védekeztek. Az elmúlt hetek rossz eredményeit követően győzött tehát a PAFC, a folytatásban pedig kiderül, ezzel lezárta-e keserves időszakát. 2–0

NAGY ZSOLT A TALÁLKOZÓ UTÁN

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 15 4 5 41–19 +22 49
2. Puskás Akadémia 24 13 5 6 33–25 +8 44
3. Kisvárda 24 12 8 4 39–24 +15 44
4. Paksi FC 24 10 4 10 60–48 +12 34
5. Zalaegerszegi TE 24 9 7 8 33–39 –6 34
6. Újpest FC 24 8 6 10 33–36 –3 30
7. Mol Fehérvár 24 8 5 11 28–33 –5 29
8. Budapest Honvéd 24 8 4 12 39–40 –1 28
9. Debreceni VSC 24 7 7 10 39–40 –1 28
10. Mezőkövesd 24 7 7 10 26–38 –12 28
11. Gyirmót FC Győr 24 6 7 11 24–34 –10 25
12. MTK Budapest 24 6 6 12 18–37 –19 24
NB I, 2021–2022, 24. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Március 11., péntek
Puskás Akadémia–Paks 2–0 Felcsút,Pancho ArénaBerke Balázs
883
Március 12., szombat
DVSC–Újpest FC 1–2
Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
6011
Mezőkövesd–ZTE 0–0
Mezőkövesd,Városi StadionPillók Ádám
850
MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
2918
Március 13., vasárnap
Kisvárda–Gyirmót 1–0
Kisvárda,Várkerti StadionAntal Péter
2120
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 0–2
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBognár Tamás
6989
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik