P. Gy. 2021.12.03 14:20 Frissítve: 2022.01.02 19:10

NB I: Horváth Ferencet (megint) a Paks elleni pontszerzés menti meg?

Újra háromnapos fordulót rendeznek a labdarúgó NB I-ben. A 15. kör péntek este a Bp. Honvéd paksi fellépésével indul, amelynek eredménye nagyban befolyásolhatja Horváth Ferenc, a kispestiek vezetőedzőjének jövőjét. A szombati programban ebben a bajnokságban először csap össze az előző kiírás arany- és ezüstérmese, a Ferencváros és a Puskás Akadémia. Vasárnap a hullámzóan teljesítő Fehérvár az eddig remeklő Kisvárdához látogat, a sort pedig a forduló legnagyobb presztízsű összecsapása, az eddig egyaránt csalódást keltő MTK és Újpest találkozója zárja.

Horváth Ferenc augusztusban a tolnaiak elleni győzelemmel erősítette meg a vezetőedzői pozícióját, most ismétli magát a történelem? (Fotó: Balogh László)

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

PAKSI FC–BP. HONVÉD


♦ Ez lesz a 38. mérkőzésük az élvonalban, az örökmérleg jelentős kispesti fölényt mutat, 6-szor nyertek a paksiak, 16 döntetlen és 15 fővárosi siker mellett. A gólkülönbség 33–49 a hazaiak szemszögéből, így a következő lesz a XIX. kerületiek jubileumi, 50. találata a zöld-fehérek hálójában.   

♦ A Honvéd a tolnaiak elleni négyes nyeretlenségi sorozatának véget vetve augusztusban éppen Bödéék ellen ünnepelhette első bajnoki győzelmét az új Bozsik Arénában (3–1), akárcsak három éve az utolsót a régi Bozsik-stadionban (1–0).

♦ Pakson teljesen kiegyenlített a két fél mérlege, mindkét gárda 5-ször nyert, 8 találkozójuk pedig ikszre végződött. A szerzett gólokat tekintve is csak minimálisan (20–19) állnak jobban a kispestiek.

♦ A tolnai csapat a kispestiek elleni előző 20 tétmérkőzéséből (ezekből kettőt a Magyar Kupában vívtak) csupán kettőt tudott megnyerni: 2019 augusztusában (3–1) és idén áprilisban (2–0).

♦ A Honvéd gólt sem szerzett a Pakson lejátszott legutóbbi négy tétmeccsén (3 bajnoki és 1 MK-találkozón).

♦ Bognár György legénysége az előző hét NB I-es találkozójából csak egyet tudott megnyerni, két fordulóval ezelőtt a Puskás Akadémiát verte meg 4–1-re. Emellett négyszer veszített és kétszer ikszelt.

♦ A Honvéd a legutóbbi hat bajnokijából ötöt elvesztett, egyedül a sereghajtó MTK-t tudta legyőzni. Ehhez hasonló rossz szériája legutóbb a 2019–2020-as kiírás elején volt, amikor még az olasz Giovanni Sannino irányította a piros-feketéket. Akkor a hetedik meccsükön sikerült nyerniük Mezőkövesden, és ezzel egy hét fordulón át tartó veretlenségi sorozat kezdődött. Így Sannino maradhatott, de csak egy fél évvel tovább.

♦ 2014 szeptembere és 2015 márciusa között egy 14 fordulón át tartó nyeretlenségi szériájuk volt a kispestieknek (5 döntetlen, 9 vereség), amely alatt négy (!) különböző vezetőedző ült a XIX. kerületiek kispadján. Ennek a nem túl sikeres periódusnak az elején hét mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtöttek a kispestiek, de azt éppen Pakson (0–0).

♦ Szinte garantálható a gólgazdag mérkőzés, hiszen a Paks az elért találatok tekintetében az élen áll (33), a kapottakat nézve pedig (28) csak a ZTE (30) áll rosszabbul.

♦ A Paks életében a 2021. április 21-én a Honvéd ellen otthon 2–0-ra megnyert bajnoki mostanáig az utolsó olyan, amelyen nem kapott gólt. Érdekesség: tavaly október 24-én ugyancsak a kispestiek ellen fordult elő legutóbb, hogy Bognár György csapata NB I-es mérkőzésen gólképtelennek bizonyult. Akkor a fővárosiak edzőjét még Bódog Tamásnak hívták.

♦ Legalább három gól született a Honvéd legutóbb nyolc bajnokiján.   

♦ Horváth Ferencnek pozitív az  összmérlege a Paks ellen (7 diadal, 4 iksz, 5 vereség), ebben a szezonban a Honvéddal a 4. fordulóban éppen a tolnaiakkal szemben aratta első győzelmét, és az előző bajnokságot is beszámítva ezzel a piros-feketék négymeccses nyeretlenségét szakította meg.


GYIRMÓT FC GYŐR–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY

♦ Eddig mindössze négy meccset játszottak az NB I-ben, 1 győzelmet tud felmutatni a Mezőkövesd, 3 találkozójuk pedig döntetlennel ért véget, köztük a legutóbbi, augusztusi borsodi összecsapásuk is (0–0). A gyirmótiak sikere továbbra is várat még magára az élvonalban. Egy mérkőzésen kettőnél többször még egyik csapat sem tudott betalálni a másiknak.

♦ A győri Alcufer Stadionban az élvonalban csupán egyszer találkoztak, a 2016 októberében rendezett erőpróbájuk arról marad emlékezetes, hogy a kövesdiek Ulysse Diallo hosszabbításban – egy kapitális védelmi hiba után – lőtt góljával győztek 1–0-ra.   

♦ Az előző öt évben a gyirmótiak egyetlen sikerélménye 2017 októberében, a Magyar Kupában volt a matyóföldiek ellen, amikor másodosztályú gárdaként hazai pályán 2–1-re megverték és ezzel kiejtették élvonalbeli ellenfelüket.

♦ A Gyirmót legutóbb úgy kapott ki 3–2-re Székesfehérváron, hogy Muszliu kiállítása miatt már a 36. perctől emberelőnyben játszott. Ebben a bajnokságban másodszor fordult elő, hogy Csertői Aurél együttese több mint 40 percen át tizenegy a tíz ellen futballozhatott, de korábban a kisvárdai találkozót is elvesztette (1–2).

♦ A Mezőkövesd Supka Attila kinevezése óta az első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC ellen, de hat forduló alatt így is 11 pontot zsebelt be, miközben az elődjével, Pintér Attilával az első nyolc kör alatt csak nyolcat.

♦ Hazai pályán a Gyirmót gyűjtötte eddig a legkevesebb pontot a mezőnyben, mindössze 6-ot. Egyedül a Paksot tudta legyőzni, még október közepén, emellett ikszelt az MTK-val, a Fehérvárral és a Kisvárdával.

♦ A Kövesd Supkával kétszer játszott eddig idegenben, és mind a Honvéd (3–2), mind a ZTE (1–1) ellen emberhátrányban, egy hosszabbításban elért góllal szerzett pontot, illetve pontokat.

♦ Mindkét tréner számára emlékezetes maradhat ez az összecsapás, Supka Attila, a Mezőkövesd trénere ugyanis a Nemzeti Labdarúgó Adattár kimutatása szerint kereken a 300. NB I-es mérkőzésén ül vezetőedzőként a kispadon. A hatvani születésű, 59 esztendős szakember 2003 áprilisában, a Békéscsaba mestereként, a Debrecen ellen mutatkozott be az élvonalban, 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet nyert a Lokival, majd 2006 nyarán két forduló után távozott a cívisvárosból. Eddig 122 győzelem, 82 döntetlen és 95 vereség a mérlege. Ezzel a találkozóval beéri az örökranglista 21. helyen álló Mészöly Gézát.

♦ A Gyirmótot irányító 56 esztendős Csertői Aurélnek ez már a 380. élvonalbeli találkozója lesz, amivel 16. az örökrangsorban. Ha a csapata nyer, edzői karrierje 150. NB I-es győzelmét ünnepelheti. 2003 júliusában a Siófokot vezetve a Ferencváros ellen (1–1) debütált, azóta a Gyirmót a nyolcadik élvonalbeli együttese.

♦ Csertői és Supka eddig 11-szer meccselt egymással és 6-szor az utóbbi csapata diadalmaskodott. Háromszor ikszeltek, Csertői pedig mindkét sikerét 10 évvel ezelőtt, az ETO-val érte el a Honvéd ellen.

FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Kereken a 20. NB I-es találkozóját játssza az előző bajnokság arany- és ezüstérmese, s az augusztusi felcsúti összecsapásuk januárra halasztása miatt először néznek szembe egymással ebben a szezonban. Az örökmérleg a ferencvárosiak felé billen: 8 győzelem áll a zöld-fehérek oldalán, 3 a Puskás Akadémia neve mellett, és ugyancsak 8 a döntetlenek száma.

♦ A zöld-fehérek több mint két éve veretlenek a felcsútiakkal szemben, de azóta négy remi mellett csak egy győzelmet arattak, azt is minimális arányban (2–1).  

♦ A PAFC még sohasem tudott bajnokit nyerni a Ferencváros vendégeként, a mérleg 7 Fradi-siker és 3 döntetlen. A felcsútiak látogatóként minden fellépésükön kaptak gólt (10 mérkőzésen 22-t), viszont négyszer be sem találtak és összesen 7-szer voltak eredményesek.

 
AZ NB I TELJES MENETRENDJE
NB I, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021–2022

♦ 2017. május. 20. óta az FTC csupán egyszer kapott bajnoki mérkőzésen négy gólt: 2019 augusztusában a Puskás Akadémia vendégeként. Érdekes, hogy több mint négy és fél éve is a Pancho Arénában találtak be ennyiszer a hálójába, az eredmény szintén 1–4 volt a IX. kerületiek szemszögéből, csak akkor az albérletben játszó Videoton bánt el ugyanígy a Fradival.

♦ Peter Stöger együttese a leghosszabb ideje veretlen alakulat most a magyar élvonalban: az előző négy bajnokiját ugyanis megnyerte, előtte pedig ikszelt otthon az MTK-val. Ráadásul ezeken a találkozókon nem találtak be neki az ellenfelek, így a góltalansági sorozata már 517 játékpercnél jár. Legutóbb a ZTE csatára, Koszta Márk fejelt gólt a zöld-fehéreknek, még október 16-án.  

♦ A Puskás Akadémia legutóbb hazai pályán a Zete ellen a hosszabbításában szórakozott el két pontot (1–1), így az előző két bajnokiján nem tudott nyerni, viszont az utóbbi öt forduló „formatabelláján" 3–1–1-es mutatójával ezzel együtt is második, éppen a Ferencváros mögött.

♦ Az FTC a Groupama Arénában lejátszott legutóbbi 38 bajnokijából csak hármat veszített el, mindegyiket vidéki csapat ellen (Diósgyőr, Kisvárda, Zalaegerszeg).

♦ A Puskás Akadémia eredményesebb idegenben, mint otthon, a pontjai több mint 60 százalékát gyűjtötte be vendégként, 26-ból 16-ot. A mérlege 5–1–1, az egyetlen vereségét legutóbb, Pakson szenvedte el (1–4).

♦ A zöld-fehérek előző kilenc hazai bajnokija közül csak egy olyan volt, amikor három gólnál kevesebb született (0–0 az MTK ellen), a legutóbbi hármon pedig mindig minimum háromszor betaláltak az ellenfelüknek.

♦ Előnymegtartásban eddig kimagaslóan az FTC a legjobb: amikor vezetéshez jutott, mind a 10 alkalommal meg is nyerte a mérkőzést. Bár ebben a tekintetben a PAFC is elég jó, kilenc előnyéből nyolcszor győzött, egyszer pedig ikszelt, a múlt héten, a már említett, Zete elleni találkozón. 

ZALAEGERSZEGI TE FC–DEBRECENI VSC

♦ Éppen a 60. találkozójuk következik az élvonalban,  az örökmérleg erősen a vendégek felé billen: 16 Zete-győzelem, 12 döntetlen, 31 Loki-siker.

♦ Az előző két összecsapásukat a zalai csapat nyerte, egyaránt Debrecenben, előtte zsinórban négyszer a DVSC diadalmaskodott.

♦ Rendkívül ritkán játszanak döntetlent, ilyen az előző bő 20 évben csak kétszer fordult elő: 2001 augusztusában a Loki otthonában és 2011 májusában Egerszegen is 1–1 volt az eredmény. Utóbbi találkozón a vasutasok vezető gólját az a Bódi Ádám lőtte tizenegyesből, aki most is kerettag a vendégeknél.

♦ A Zete pályaválasztása mellett 13-szor született hazai siker, 9-szer nyert a Debrecen, 6 találkozó pedig döntetlennel zárult. A DVSC a 2011 óta lejátszott három zalai bajnokijukon veretlen, a legutóbbi kettőt 2–0-ra nyerte meg, 2019 november végén Haruna Garba duplájával.

♦ A ZTE immár négy forduló óta képtelen győzni, két súlyos vereségét két döntetlen követte. Az MTK-é után ez a második leghosszabb nyeretlenségi sorozat most az NB I-ben.

♦ A Debrecennek egyelőre nem hozott áttörést a második edzőcsere: az ideiglenesen kinevezett Jeremiás Gergőt váltó Joan Carillóval ugyanis két meccs alatt mindössze egy pontot kapart össze (1–3 Újpesten, majd 1–1 otthon a Pakssal).

♦ A Loki az előző nyolc bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni, a Bp. Honvédot verte hazai pályán emlékezetes mérkőzésen 1–3-ról 5–3-ra fordítva, ezen kívül háromszor ikszelt, négyszer kikapott.  

♦ A Zalaegerszeg váltakozóan szerepel hazai pályán: az első három találkozóját elbukta, a következő hármon viszont hét pontot gyűjtött (2 diadal, 1 iksz), sőt, legutóbb a Kisvárda ellen másodpercekre volt az újabb győzelemtől. Otthoni teljesítményével így összességében csak 10. a mezőnyben.

♦ A DVSC az előző hat idegenbeli meccsén egyszer sem tudott győzni (2 döntetlen, 4 vereség). Házon kívül legutóbb még a nyitó fordulóban, a Bp. Honvéd otthonából vitte haza a három pontot.  

♦ Joan Carillo 2020 első félévében a Fehérvárt négyszer vezette vezetőedzőként a Zalaegerszeg ellen, a mérlege 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. A Magyar Kupában egy idegenbeli 0–2 után a hazai 5–0-val továbbjutott a Vidi, a bajnokságban pedig otthon 4–1-re nyert, majd vendégként 1–1-et játszott.   

♦ Carillo és Waltner Róbert eddig egyszer került szembe egymással, 2020 februárjában a Fehérvár akkori mestere 3–0-s sikert könyvelhetett el a Zete – akkor még a Kaposvárt irányító – trénere ellen.
 

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Tízszer csaptak össze eddig az NB I-ben, mindössze 1-szer nyert a Kisvárda, 2-szer ikszeltek, 7 alkalommal a fehérvári csapat győzött. Az első hét mérkőzésükből hatot nyert meg a Vidi, egyszer pedig ikszeltek.

♦ Ebben a szezonban a Fehérvár volt az első, amelynek a 4. fordulóban sikerült legyőznie az addig pontveszteség nélkül álló Kisvárdát. A találkozón a piros-kékek úgy nyertek 2–1-re, hogy 1–0-s vezetésüknél Stopirát az 53. percben kiállították, majd a hosszabbításban Fiola is hasonló sorsra jutott.

♦ Kisvárdán mindössze négy bajnoki játszottak, a mérleg kiegyenlített: két döntetlen mellett mindkét csapat egyszer diadalmaskodott. A fehérváriak annyival állnak jobban, hogy ők 2019 decemberében 2–0-ra, míg a kelet-magyarországiak idén januárban csak 2–1-re győztek.

♦ A piros-fehérek mind az októbert, mind a novembert egy 5–0-s hazai diadallal zárták: előbb még Joao Janeiro irányításával a Zetét, majd a vezetőedzőként otthon aznap debütáló Erős Gáborral az MTK-t ütötték ki ilyen arányban.

♦ Egy év alatt nagyot változott a Kisvárda támadójátéka. Amíg az előző bajnokságban a 33 mérkőzésen szerzett 30 góljával  (0.9-es meccsenkénti átlag) utolsó volt, addig most 14 forduló alatt elért 26 találatával (1.86) a negyedik legjobb a mezőnyben. Még a bajnokság felénél sem járunk, de már csak négy gól hiányzik ahhoz, hogy elérje azt a számot, amennyit a teljes 2020–2021-es idényben jegyzett!

♦ A Fehérvár hullámzóan teljesít mostanában, az elmúlt hat fordulóban a négy hazai bajnoki meccsét kivétel nélkül megnyerte, a kettő idegenbelit viszont rúgott gól nélkül elvesztette. A döntetlen az utóbbi időben eltűnt a Vidi életéből: amíg Szabics Imre csapata az első nyolc fordulóban ötször ikszelt, azóta egyszer sem.    

♦ A Várda otthon eddig kitűnően szerepel, a lehetséges 21-ből 16 pontot gyűjtött be (5 diadal, 1 iksz, 1 vereség), és a Ferencvárossal holtversenyben a legtöbb gólt szerezte, 16-ot. A hazai tabellán csak az egy meccsel többet játszó Fehérvár előzi meg.  

♦ A most folyó szezonban a Vidi az egyetlen csapat, amely idegenben még nem nyert mérkőzést, a mérlege 4 döntetlen és 2 vereség. Ezzel jelenleg utolsó a vendégtabellán, miközben a legkevesebb gólt szerezte, mindössze 5-öt.

♦ Minimum négy gól született a Kisvárda előző három hazai NB I-es találkozóján, pedig ezeken az egyik csapat mindig gólképtelennek bizonyult.  

♦ A Fehérvár előző négy bajnokiján rendre legalább három találat esett, legutóbb Újpesten (0–1) fordult elő, hogy ennél kevesebb.

MTK BUDAPEST–ÚJPEST FC

♦ Ez a forduló legnagyobb presztízsű összecsapása, hiszen az FTC után ez a két csapat játszotta eddig a legtöbb meccset a magyar élvonalban. Először 1905-ben mérkőztek meg egymással, a Millenárison lejátszott találkozót 2:1-re az MTK nyerte meg. Mostanáig összesen 221 élvonalbeli mérkőzést vívtak, és az örökmérleg minimális különbséggel a kék-fehérek javára billen: 84-szer győztek a Hungária körútiak, 83-szor az újpestiek, 54 találkozón pedig ikszeltek.  

♦ A párharcban több mint három éve, 2018 októberében fordult elő mostanáig utoljára, hogy az éppen otthon játszó csapat diadalmaskodott. Ekkor az MTK Bognár István tizenegyesével kasszírozta be a három pontot. Ezután egy újpesti gól nélküli döntetlen következett, majd a legutóbbi négy találkozón mindig az aktuális vendég győzött.

♦ Az MTK által rendezett 108 meccsből 41-en bizonyultak jobbnak a kék-fehérek, 43-onlila-fehérek, a döntetlenek száma 24.

♦ Az Újpest először nyert sorozatban két meccset a bajnokságban, ilyen legutóbb február végén-március elején fordult elő, amikor paksi diadal (3–1) után hazai pályán a Budafokot verte meg (2–0).

♦ Az MTK immár hét forduló óta képtelen győzni, legutóbb még szeptember végén a Mezőkövesdet gyűrte le 1–0-ra egy szerencsés Miovszki-találattal. Ez a legrégebben tartó aktív negatív széria a bajnokságban.

♦ A lila-fehérekkel az előző körben, a Honvéd ellen (2–1) fordult elő először ebben a kiírásban, hogy egy meccset meg tudtak fordítani. Eddig nyolcszor kerültek hátrányba, ezekből még egy találkozót, a mezőkövesdit mentették döntetlenre (2–2), a fennmaradó hatot elveszítették.

♦ A múlt heti fordulóban, Kisvárdán tovább folytatódott a kék-fehérek gólképtelensége. Még október 30-án, a Debrecen elleni mérkőzésük 12. percében Miovszki volt eredményes, így a hosszabbításokat nem számolva már 348 játékperce nem találtak be az ellenfeleknek, sőt a 8. forduló kezdetétől ez az egyetlen találatuk. Ezek alapján nem meglepő, hogy a 10 szerzett góljukkal is az utolsó helyen állnak a mezőnyben.

♦ A pocsék rajt után az Újpest az utóbbi hetekben nagyon belehúzott, az előző öt forduló alapján készített formatabellán 10 pontjával a harmadik, és ezalatt az FTC után a második legkevesebb gólt kapta, hatot.

♦ Mindössze egy pontot gyűjtött az MTK a legutóbbi három otthoni meccsén, és az idénybeli vonatkozó mutatójával (2 diadal, 1 iksz, 3 vereség) utolsó előtti, csak a Gyirmótot előzi meg a hazai tabellán.

♦ A lilák legutóbbi 23 bajnokijából csak négy olyan volt, amelyiken háromnál kevesebb gól esett.

♦ A kék-fehérek az előző három NB I-es találkozójukon egyszer sem úszták meg három kapott gólnál kevesebbel.

♦ Michael Oenningnek egy igencsak kellemetlen emléke van Márton Gáborral szemben: újpesti bemutatkozó mérkőzésén idén januárban ugyanis egy 5–0-s hazai vereségbe szaladt bele csapatával a Fehérvár ellen.

♦ Érdekesség, hogy sem Márton az Újpest, sem Oenning az MTK ellen nem játszott még döntetlent, előbbinek 3 győzelem és 2 kudarc, utóbbinak 4 siker és 3 vereség a mérlege.

NB I, 2021–2022, 15. FORDULÓ
 HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
December 3., péntek
20.00: Paksi FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
December 4., szombat
13.00: Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport:)
Gyirmót, Alcufer Stadion 
15.30: Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna 
17.30: ZTE FC–DVSC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna 
December 5., vasárnap
13.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion 
16.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 
 AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 30–9 +21  31
  2. Kisvárda 14 8 3 3 26–15 +11  27
  3. Puskás Akadémia 13 8 2 3 20–16 +4  26
  4. Mol Fehérvár 14 6 5 3 19–16 +3  23
  5. Mezőkövesd 14 5 4 5 18–24 –6  19
  6. Paksi FC 14 5 3 6 33–28 +5  18
  7. Budapest Honvéd 14 5 1 8 25–27 –2  16
  8. Zalaegerszegi TE 14 4 4 6 19–30 –11  16
  9. Debreceni VSC 14 3 5 6 27–27 0 14
10. Újpest FC 14 3 5 6 19–23 –4  14
11. Gyirmót FC Győr 14 3 4 7 17–24 –7  13
12. MTK Budapest 14 3 3 8 10–24 –14  12

 

2022.01.17 21:22:16

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nálam ilyen Aschner Lipót. Jövő héten lesz 150 éve, hogy megszületett, ma hetven esztendeje hunyt el, ám mint a kiemelkedő személyiségek általában, nem csupán a kerek évfordulókon érdemeln(én)ek említést. A minőségre esküdött, ám a földön járt. »Amíg én állok az Újpest élén, addig sportbeli elhatározásokat sohasem fog nálunk anyagi szempont irányítani.«

2022.01.16 22:00:48

Labdarúgó NB I N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt.

2022.01.15 23:29:34

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Egy-két forduló – nomen est omen – valóban fordulattal szolgálhat.