A Haladás nyerte meg a kispesti „tizenegyespárbajt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 17:51
null
Király több látványos védést is bemutatott a meccsen(Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában idegenben, Iszlai Bence tizenegyesből szerzett góljával a Haladás 1–0-ra legyőzte a Filip Holender révén büntetőt hibázó Budapest Honvédot.

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Honvéd–Haladás 0–1
(Iszlai 64. – 11-esből)

Annak ellenére, hogy a Haladásnak még minden esélye megvan arra, hogy kijusson az európai kupaporondra, nem kezdett nagy iramban a Honvéd vendégeként. Az első lehetőség így is a szombathelyiek előtt adódott, ám Halmosi Péter bal oldali beadása után hiába pattant Gaál Bálint elé a labda, ő tizennégy méterről az égbe bombázott az 5. percben.

Az első félidő folytatásában mindössze egy nagyobb helyzet alakult ki, de gólnak ezután sem tapsolhatott az 1447 kilátogató szurkoló. A 23. percben Dusan Vasziljevics lőtt estében a tizenhatoson belül, majd Souleymane Youla került ziccerbe, miután a védőkről lepattanó labda éppen elé került, ám a tizennégy méterről leadott kísérletét Király Gábor remek védéssel hárította, így az enyhe Honvéd-fölény ellenére, a csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak a pihenőre.

A második félidőben sem estek egymásnak a felek, ám az 52. percben tizenegyeshez jutott a Honvéd: egy felívelt szabadrúgást követően Djordje Kamber próbált fejelni, de Predrag Bosnjak lerántotta az ötösön belül. A büntetőhöz Filip Holender állt oda, de bal alsó sarokba tartó labdáját Király előbb oldalra ütötte, majd meg is fogta.

Tíz perccel később a másik oldalon is büntetőt ítélt a játékvezető. Botka Endre visszarántotta Halmosit a tizenhatoson belül, amiért a védő megkapta második sárga lapját, a Haladás pedig tizenegyeshez jutott. A 64. percben Iszlai Bence állt a labda mögé, és ballal, félmagasan a kapu bal oldalába lőtt. Horváth András a másik irányba vetődött, így nem volt esélye hárítani (0–1).

Az utolsó huszonöt percben az emberhátrány ellenére is fölényben játszott a Honvéd, Király Gábor azonban több nagy védést is bemutatott, így a kispestiek sorozatban harmadik vereségüket könyvelhették el, míg a szombathelyiek egymás után harmadik bajnokijukat nyerték meg. Érdekesség, hogy a Haladásnak ez volt a hatodik idegenbeli győzelme a szezonban, és a maihoz hasonlóan mindegyiken 1–0-ra nyert.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 23 3 4 66–20 +46 72
2. MTK Budapest 30 14 9 7 39–29 +10 51
3. DVSC-Teva 30 13 9 8 43–31 +12 48
4. Videoton FC 30 14 4 12 33–29 +4 46
5. Szombathelyi Haladás 30 12 10 8 28–32 –4 46
6. Újpest FC 30 11 11 8 39–31 +8 44
7. Paksi FC 30 11 6 13 36–36 0 39
8. Diósgyőri VTK 30 10 8 12 35–40 –5 38
9. Budapest Honvéd 30 10 7 13 35–35 0 37
10. Vasas FC 30 7 4 19 28–53 –25 25
11. Békéscsaba Előre 30 6 7 17 23–52 –29 25
12. Puskás Akadémia FC 30 5 10 15 32–49 –17 25
30. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Április 16., szombat
18.00

Paks–Videoton 0–1

Szabó Zsolt
18.00

Honvéd–Haladás 0–1

Szőts Gergely
18.00

Vasas–DVTK 1–3

Erdős József
18.00

Puskás AFC–Békéscsaba 0–1

Solymosi Péter
18.00

Debrecen–Újpest 1–0

Vad II István
20.30

Ferencváros–MTK Budapest 2–2

Iványi Zoltán
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik