A Vasas megverte idegenben a Fradit, és a tabella élére állt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 20:20
null
Nagy Dominik (középen) szép gólpasszal jelentkezett (Fotó: Földi Imre)
Óriási meglepetésre győzött a Vasas a címvédő és listavezető Ferencváros otthonában a labdarúgó NB I 5. fordulójának záró mérkőzésén. A 2–1-es Vasas-siker nemcsak azt jelentette, hogy ezzel a Fradi elveszítette idénybeli bajnoki veretlenségét, hanem azt is, hogy az angyalföldiek megtették azt, amit a múlt héten elmulasztottak: a tabella élére álltak.

NB I
5. FORDULÓ

Ferencváros–Vasas 1–2 (Trinks 45., ill. Vaskó 28., Pavlov 89.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Két régi ismerős, két régi jó barát vezette egymás ellen „hadait” a Ferencváros és a Vasas bajnokiján: Thomas Doll és Michael Oenning . Az első félidőben a két német szakember felváltva bosszankodhatott és örülhetett.

Előbbiből Dollnak jutott több, lévén a hazaiak több helyzetet is elpuskáztak (ebben a műfajban Marco Djuricin járt az élen), majd Remili Mohamed szöglete után Vaskó Tamás megszerezte a vezetést a Vasasnak.

Menetrendszerű gól volt, mondhatni, ebben az idényben már harmadszor játszódik le ez a jelenet, ráadásul nem sokkal előtte Remili szabadrúgását ugyanonnan a védő Dibusz Déneshez fejelte, azaz jobban is figyelhettek volna kollégájukra a Fradi védők: 0–1!

Hogy a két régi hamburgi cimbora közül ne Oenning töltse vidámabban a pihenőt, arról saját védői gondoskodtak, akik az első félidő végi ráadásban igen rosszul helyezkedtek a Böde Dániel, Nagy Dominik akció közben, Florian Trinks pedig csoda okos gólt lőtt a beadásból: 1–1!

A második félidőre Oenning beküldött két védőt, Osváth Attilát és Debreceni Andrást, de közben Djuricin megszerezhette volna negyedik és ötödik gólját is. A légiós az ötös elől négyszer is próbálkozhatott a mérkőzésen, de Nagy Gergely eszén egyszer sem tudott túljárni.

Jellemző módon még több mint fél óra hátra volt a mérkőzésből, amikor már sárga lapot kapott időhúzásért a Vasas kapusa, de végül is bejött a támadásokat egy időre teljesen feladó vendégek taktikája, mert nem volt erő a hajrában a ferencvárosi rohamokban, és egy kontra során Jevhen Pavlov nem hibázta el a maga ziccerét. 1–2 – a Vasas megtette azt, amit a múlt héten elmulasztott, és a tabella élére állt.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Edzői nyilatkozatok:

Thomas Doll, a Ferencváros edzője: „Ilyen mérkőzést még nem éltem át. Négy-öt gólt kellett volna szereznünk, ehhez képest a végén elvesztettük a meccset. Nem találok szavakat! Gólokat kellett volna szereznünk... Amúgy jól játszottak a fiúk, csak a gól nem jött..."
Michael Oenning, a Vasas edzője: „Volt egy időszak, amikor túlságosan is visszahúzódtunk, de aztán korrigáltunk. Meg kell vallanom, hogy a Fradi ma jobban játszott, ők irányították a meccset, de mi jobban használtuk ki a helyzeteinket. Vezetjük a tabellát, de továbbra is realisták maradunk."
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 5 4 1 8– 4 +4 12
2. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 11– 5 +6 10
3. Budapest Honvéd 5 3 1 1 9– 3 +6 10
4. Újpest FC 5 3 2 6– 5 +1 9
5. Debreceni VSC 5 2 2 1 8– 5 +3 8
6. Szombathelyi Haladás 5 2 2 1 8– 6 +2 8
7. Videoton FC 5 2 1 2 9– 5 +4 7
8. Diósgyőri VTK 5 2 3 7–14 –7 6
9. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 4– 6 –2 5
10. Paksi FC 5 3 2 3– 6 –3 3
11. MTK Budapest 5 2 3 1– 5 –4 2
12. Gyirmót FC Győr 5 2 3 3–13 –10 2

NB I, 2016–2017, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 13., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Gyirmót FC Győr 3–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Erdős József
Videoton–Mezőkövesd 2–0
Felcsút, Pancho Aréna Szabó Zsolt
Honvéd–Paks 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Haladás–DVTK 3–1
Sopron, Városi Stadion Berke Balázs
DVSC–MTK 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion Karakó Ferenc
Ferencváros–Vasas 1–2 Budapest, Groupama Aréna Iványi Zoltán
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik