NB I: engedélyezhetik a pirotechnikát, megszűnhet a „fiatalszabály”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.05. 10:28
null
A példaként felhozott Ferencváros–Debrecen mérkőzés a görögtüzekkel (Fotó: Szabó Miklós)
Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagja volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. Bánki Erik többek között a „fiatalszabály” jövőjéről és a pirotechnika meccseken való engedélyezésének lehetőségéről is beszélt.


Bánki Erik Csányi Sándor MLSZ-elnök FIFA-alelnöki jelölése, illetve a magyar labdarúgás nemzetközi versenyképessége után, kérdésre válaszolva reagált arra, mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket az NB I-ben az úgynevezett „fiatalszabály", amellyel a 20 év alatti játékosok szerepeltetését kívánta támogatni a szövetség.

„Én is támogattam Csányi Sándort ebben a kezdeményezésében az MLSZ elnökségében. Azt gondoltuk, hogy valamilyen módon, ha már magától az edzők, tulajdonosok nem vállalják fel azt a kockázatot, hogy 17-18 éves, tehetséges fiatalokat az első osztályú klubokban szerepeltessenek, akkor talán egy pénzügyi motivációval, egy támogatási rendszerrel elő tudjuk segíteni ezt a folyamatot. Ez részben megvalósult, mert a csapatok kétharmada élt ezzel a lehetőséggel és nagyon sok 19 éves és annál fiatalabb játékos jutott lehetőséghez az első osztályban. Azonban eltelt egy év, látjuk mik ennek az előnyei, hátrányai és úgy gondoljuk, hogy valóban a fiataloknak a saját tehetségükkel, rátermettségükkel, a sebesség felvételével kell bizonyítaniuk azt, hogy ők képesek arra, hogy 17-18-19 évesen az első csapat tagjai lehessenek, nem kell ehhez többletmotiváció. Az NB II-ben továbbra is fontosnak tartjuk, hogy minél több fiatal lehetőséget kapjon, legyen egy merítési lehetőség, hogy a felnőttek között azért kipróbálhassák magukat a fiatalok" – fogalmazott Bánki Erik.

Arra a kérdésre pedig, hogy akkor az NB I-ben ezek szerint visszavonják a „fiatalszabályt", így reagált „Erről mindenképp tárgyalnunk kell, fogunk is erről beszélni és elképzelhető, hogy ebben változás lesz.”

A másik változás pedig a pirotechnikai eszközök használatában jöhet.

„Abszolút egyet tudok érteni Orbán Viktor miniszterelnök véleményével ebben a kérdésben – fogalmazott Bánki Erik. – A Fradi–Debrecen mérkőzésen például szenzációs volt a hangulat, voltak pirotechnikai eszközök, nagyon kulturáltan használták ezeket a szurkolók, hiszen az első sorban használták a görögtüzeket, amikor leégtek, akkor le lehetett dobni, senkit sem veszélyeztetett a nézőtéren és szerintem szenzációsan jó hangulat volt. Mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy szabályozott körülmények között hogyan lehet megengedni ezeknek az eszközöknek a használatát. Nyilvánvaló, hogy itt nagyon szoros együttműködésre van szükség a klubokkal, hiszen az ő felelősségük, hogyan tudják ezeket a szabályokat betartani.

Azt gondolom, hogy elindultunk egy nagyon rossz helyzetből – amikor a magyar stadionok biztonsága elég véleményes volt –, egy nagyon szigorú törvényi szabályozással és a szervezők szándékával, együttműködésével sikerült rendet teremteni a magyar stadionokban. Kerítés nélkül vannak, nagyon jó hangulat is lehet, lehet kulturáltan szurkolni a mérkőzéseken. Eljött az idő, hogy egy szinttel feljebb lépjünk. Én is támogatom, hogy szervezett és kulturált körülmények között lehessen pirotechnikai eszközöket használni, hogy minél jobb hangulat legyen, hogy minél több néző jöjjön ki, nemcsak azért, mert jó meccseket lát, hanem, mert nagyon jó hangulatban lehet szurkolni.”

Bánki Erik elmondta, magának az MLSZ-nek kell majd kezdeményeznie azt a törvénymódosítást, ami majd lehetővé teheti az ilyen eszközök használatát a stadionokban: „Van is erre fogékonyság az elnökségi tagok és az elnök úr részéről is, azt gondolom, a közeljövőben ez szintén téma lesz.”




A teljes interjút, melyben a tao-rendszer jövőjéről is szó esett, itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik