NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

2025.06.20. 17:32
null
Brandon Domingues (Fotó: Czinege Melinda)
A Nemzeti Sport információi szerint Brandon Domingues, a DVSC francia labdarúgója nem marad Debrecenben, pályafutását nagy valószínűséggel a spanyol élvonalban folytatja.

A haon-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy Brandon Domingues jó eséllyel a Sevilla játékosa lesz, de a lapunkhoz eljutott információk alapján az sem kizárt, hogy a francia futballista egy másik spanyol élvonalbeli csapatban, az Espanyolban köt ki.

A sevillai folytatás mellett szól, hogy az andalúziai klub sportigazgatói posztját június elejétől Antonio Cordón tölti be, az a spanyol szakember, aki a Five Eleven Capital futballholding szakmai vezetőjeként az elmúlt hónapokban többször járt Magyarországon, hogy megismerje a Lokit – és ebben a minőségében a jelek szerint meggyőződött arról, hogy Domingues akár a spanyol élvonalban is megállná a helyét.

Mint ismert, a Five Eleven Capital tavasszal kisebbségi részesedést (10 százalékot) szerzett a DVSC-ben, és a szakmai együttműködés elmélyítésének egyik felelőse Cordón volt. 

Domingues 2022 őszén érkezett Magyarországra, a Bp. Honvédnál töltött egy idény után 2023 nyarán került a Lokiba, amelyhez 2026. június 30-ig köti szerződés. Úgy tudjuk azonban, hogy elbúcsúzott debreceni csapattársaitól, és a hétvégét – noha korábban egy lengyel együttes is élénken érdeklődött iránta – már Spanyolországban tölti. 

Mint korábban megírtuk, a hazai sajtóban szárnyra kapott pletyka – miszerint Domingues az FTC játékosa is lehet – nem megalapozott, a Nemzeti Sport információi szerint a felek nem is tárgyaltak egymással az átigazolásról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Katona Levente (Kecskeméti TE), Ivan Saponjics (szerb, Fehérvár)
Távozók: Ferenczi János (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: FK Csíkszereda – Románia), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Henrik Castegren (svéd), Brandon Domingues (francia, Sevilla, Espanyol – Spanyolország), Dzsudzsák Balázs (lejár a szerződése), Jorgo Pëllumbi (albán)

 

Legfrissebb hírek

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
6 órája

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
8 órája

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:59

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52
Ezek is érdekelhetik