NB I: A meccs képe alapján ez a pont bravúr – Csertői

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.02. 08:36
null
Csertői Aurél számára kellemes meglepetés volt csapata egyenlítő gólja (Fotó: Árvai Károly)
Csertői Aurél az Újpest FC ellen szerzett egy pontnak jobban tud örülni, mint a Gyirmót korábbi döntetlenjeinek, és Milos Kruscsics, a fővárosi lila-fehérek vezetőedzője sem túlságosan csalódott a két csapat vasárnapi 2–2-es eredménye miatt. A két edző értékelt.

 

ÚJPEST–GYIRMÓT 2–2

Milos Kruscsics, az Újpest vezetőedzője: – Nincs okunk a szomorkodásra. Na jó… Kicsit persze bosszúsak vagyunk, hogy nem győztünk, de mindent megtettek a játékosok: küzdöttek, irányították a meccset, mezőnyfölényben voltak. Ráadásul rengeteg gólhelyzetünk akadt, mégsem tudtunk nyerni. Tetszett, hogy játszottuk a futballt, ám ilyen a sport – néha ad, néha pedig elvesz. Banai Dávidnak az első félidőben az egyik párharc során megrúgták a kezét, az ujját fájlalta. Azt még nem tudjuk, eltört-e vagy sem, ez majd a vizsgálatok után derül ki. A kihagyott büntetőről semmit sem mondok, Budu Zivzivadze profi, pontosan érzi a szituáció súlyát. Az ő döntése volt, hogy ilyen módon végzi el a büntetőt. Az utóbbi időben rengeteg gólt szerzett, amivel sokat segített a csapatnak.

Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője: – Az első félidőben védekezésben több hibát követtünk el, ezeket ki akartuk javítani. A második játékrész jobb volt, bár nagy fölényben játszott az Újpest. A fordulás után pillanatnyi lehetőségeink voltak, ám nem oldottuk meg jól a befejezéseket. A játék képe nem azt mutatta, hogy egyenlítünk, ám bizonyította a csapat, hogy van tartása. A meccs képe alapján ez a pont bravúr. Az Újpest nagy nyomást helyezett ránk, ám ragyogóan védett a kapusunk. Az elmúlt két hazai meccsünkön szerzett egy-egy pont fájóbb, azokban a találkozókban több volt.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

Újpest FC–Gyirmót FC Győr2–2 (Mitrovics 45+1., Onovo 85., ill. Nagy Patrik 14., Ventúra 90.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3441 néző. Vezette: Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
NB I, 2021–2022, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 29., péntek
Paks–Ferencváros 1–2
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
4201
Április 30., szombat
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 3–1Felcsút, Pancho ArénaErdős József 1328
Budapest Honvéd–Kisvárda 1–1
Budapest, Bozsik Aréna
Pintér Csaba
3360
Debrecen–Mol Fehérvár 0–3
Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István
3604
Május 1., vasárnap
ZTE–MTK 2–3
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Karakó Ferenc
1992
Újpest–Gyirmót 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
3441
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 20 5 5 53–24 +29 65
2. Puskás Akadémia 30 14 10 6 41–31 +10 52
3. Kisvárda 30 13 11 6 45–32 +13 50
4. Mol Fehérvár 30 12 7 11 43–40 +3 43
5. Paksi FC 30 12 5 13 70–57 +13 41
6. Újpest FC 30 11 7 12 45–43 +240
7. Zalaegerszegi TE 30 10 9 11 40–50 –10 39
8. Mezőkövesd 30 10 7 13 35–45 –10 37
9. Debreceni VSC 30 9 8 13 43–48 –5 35
10. Budapest Honvéd 30 9 7 14 46–48 –2 34
11. MTK Budapest 30 7 8 15 22–50 –28 29
12. Gyirmót FC Győr30 6101429–44–1528

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik