MK: videón a helyzetek, amikért a Honvéd-edző szerint büntetőket kaphattak volna

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 17:15
null
Klafuricék több játékvezetői „ítéletet” is nehezményeztek a Vasas elleni kupameccs után (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a Vasas 2–0-ra legyőzte a Honvédot a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után a kispestiek vezetőedzője, Dean Klafuric több szituáció megítélését is kifogásolta, majd a klub a közösségi oldalán egy olyan videós összeállítást tett közzé, amelyben a számára hátrányosnak gondolt ítéleteket mutatja meg.

„Bár kupameccsen nincs VAR, legalább három helyzetet lehetett volna ellenőrizni, kaphattunk volna büntetőt, illetve a Vasas első gólja előtt elképzelhető, hogy szabálytalanság volt, ezeket vissza lehetett volna nézni” mondta a mérkőzés után Dean Klafuric, a Honvéd vezetőedzője.

A kispestiek videójában látható, amint az első félidő végén a vendégek jobb oldali beadása után Litauszki Róbert kezéhez ért a labda a Vasas tizenhatosán belül, de Andó-Szabó Sándor sípja néma maradt.

A Honvéd megmutatta az 59. percben történt jelenetet, amikor Deutsch László páros lábbal csúszott oda Kocsis Dominiknek, ami után az angyalföldiek védője sárga lapot kapott.

A 81. percben is Litauszki volt főszerepben, amikor a Honvéd jobb oldali szöglete után Tamás Krisztián fejese után a labda érintette a Vasas védőjének karját. Nem sokkal később pedig egy szabadrúgás után Szivacski Donát és Herdi Prenga párharcát követően utóbbi próbált büntetőt kiharcolni, de Andó-Szabó nem látta szabálytalannak a Vasas játékosát.


MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
VASAS FC–BUDAPEST HONVÉD 2–0
(1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1200 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Albert István, Csatári Tibor)
VASAS: Dombó – Szivacski, Hegedűs J., Litauszki, Deutsch B. (Ódor, 86.) – Hinora, Hidi P. (Szilágyi Sz., 67.), Márkvárt – Ihrig-Farkas (Berecz Zs., 57.), Holender (Radó, 57.), Zimonyi (Novothny, 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Prenga, Lovric – Eördögh (Jonsson, 82.), Gomis (N. Mitrovics, 61.), Plakuscsenko, Kocsis D. (Samperio, 61.), Tamás K. – Krajcsovics (Domingues, 67.), Ennin (N. Lukics, 61.). Vezetőedző: Dean Klafuric
Gólszerző: Zimonyi (22.), Hinora (90+2.)
Kiállítva: Prenga (90+3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik