Cs. B. 2021.06.13 18:23 Frissítve: 2021.06.13 18:23

Honvéd: négy fiatal kapott profi szerződést

A labdarúgó NB I elmúlt idényében a kiesést éppen elkerülő, a 10. helyen végző Budapest Honvéd hivatalos oldalán közölte, hogy négy fiatal játékossal – Keresztes Noellel, Szűcs Tamással, Eördögh Andrással és Németh Barnabással – is profi szerződést kötött.

 

 

Keresztes Noel 2018 nyarán érkezett Kispestre, a még mindig csak 16 éves játékos az elmúlt szezonban 13 NB III-as, 13 U19-es, és egy U17-es mérkőzésen szerepelt, sőt a PAFC ellen az NB I-ben is debütált.

Szűcs Tamás a Bozsik Arénába tesztmeccsén játszotta az első felnőttmérkőzését. A 16 éves labdarúgó 2018 nyara óta erősíti a Honvédot, a második csapatban eddig kétszer lépett pályára, s a legutóbbi idényben tizenöt U19-es, hét U17-es és egy U16-os bajnokin is lehetőséget kapott.

A 19 éves Eördögh András 2015 februárja óta a Honvéd játékosa, az elmúlt szezonban már a második csapat egyik legfontosabb tagja volt, 31 mérkőzésen szerepelt, illetve két találkozón az NB I-es keretnek is tagja volt. 

Németh Barnabás Keresztes Noelhez hasonlóan Pécsről került a Honvédhoz, 2017 nyarán, az elmúlt idényben 21 NB III-as találkozón szerepelt és ezeken 7 gólt szerzett, míg az U19-es bajnokságban 13 mérkőzés/12 gól a 19 éves támadó mérlege.

2021.07.23 22:35:17

Labdarúgó NB I L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Újra kegyelmi állapotban vívta végig a férfi kard egyéni napját.

2021.07.24 17:56:09

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR (összefoglaló), BALÁZS DÁVID (percről percre)

Hiába volt több helyzete a Honvédnak, gólt nem tudott szerezni a Bozsik Arénában.

2021.07.23 22:35:17

Labdarúgó NB I SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Nem Puskás, hanem Oláh István helyett lett Bozsik a névadó.

2021.07.23 13:35:56

Labdarúgó NB I HEGYI TAMÁS

Csillagászati összegért igazolt az MTK-hoz – egy év múlva anyagi okokra hivatkozva távozott.