Haladás: Rocchiék megérkeztek Szombathelyre - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.08.12. 22:21
Kedd este megérkezett a schwechati repülőtérre, az éjszakát pedig már Szombathelyen tölti a Haladás által kiszemelt olasz Tommaso Rocchi és a brazil Emílson Cribari.

„Rocchi repülőgépe kedd este a bécsi repülőtéren landolt, majd az éjszakát már az egyik szombathelyi szállodában tölti. Szerdán pedig Rocchi már a Rohonci úton tárgyal a Haladás vezetőivel" – írja a vaol.hu.vaol.hu.

Az internetes portál szerint a két labdarúgót Massimiliano Caroletti, a Haladás marketingigazgatója fogadta a bécsi repülőtéren. Az értesülést Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója is megerősítette.

Mint ismert, először két hete látott napvilágot a hír, hogy a Lazio korábbi játékosa érkezhet Szombathelyre. Nemsokára az is kiderült, hogy Rocchi mellett Emílson Cribari is a Haladásnál folytathatja, a hírek szerint 1 plusz 1 évre írhatnak alá. Rocchi már Magyarországon is járt, most pedig úgy tűnik, vissza is tért.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (Ajka után kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengtu Tiancseng – Kína), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Emílson Cribari (brazil, legutóbb Rangers – Skócia)
Legfrissebb hírek

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 perce

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
3 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
13 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
16 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21
Ezek is érdekelhetik