Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.07.28. 15:49
null
Major Sámuel (labdával) két idény után távozott Kozármislenyből (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport Erdélyből származó értesülései szerint a román labdarúgó-másodosztályban szereplő marosvásárhelyi ASA szerződtetné az NB II-es Kozármislenyből szerződése lejártával távozó 23 éves középpályást, Major Sámuelt.

 

A debreceni születésű Major 2017 és 2022 között nevelkedett Salzburgban, 2019-ben szerepelt az U17-es világbajnokságon is, gólt is szerzett a magyar csapatban. A felnőttek között az Admira Wackerben bemutatkozott az osztrák élvonalban, majd a DVSC-ben az NB I-ben is játszott, 2023-tól pedig előbb a Pécsi MFC-ben, majd Kozármislenyben szerepelt az NB II-ben, összesen 69 meccsen.

Major Sámuelnek az előző idényt követően is volt NB II-es ajánlata, de az volt a célja, hogy szeretne ismét külföldön futballozni, ha erre lehetősége adódik – nyilatkozta megkeresésünkre a középpályás menedzsere, Kozák Attila.Voltunk is tárgyalni egy belga másodosztályú klubnál, de végül nem azt a lehetőséget választottuk, mert nem azon a poszton számoltak volna Sámuellel, ahol véleményünk szerint a legjobb teljesítményre képes. Ezután jött a romániai megkeresés, és miután úgy ítéltük meg, hogy a román másodosztály erősebb az NB II-nél, olyan erős csapatokkal, mint a CSA Steaua, az élvonalból kiesett Sepsi, az ACSM Iasi vagy a Paks korábbi kupaellenfele, a Corvinul, a játékos nyitott az erdélyi folytatásra.

Kozák elmondta, Major a héten utazhat a marosvásárhelyi klubhoz, és a személyes találkozó után születhet végleges döntés arról, elfogadja-e a marosvásárhelyiek ajánlatát.

Az ASA-ról azt érdemes tudni, hogy ez nem a korábbi tradicionális marosvásárhelyi klub jogutódja, csak annak a korábban megszűnt csapatnak a rövidítését használja, az előző idényben megnyerte a negyedosztályt, most viszont nyárádtői Unirea Ungheni helyét átvéve szerepelhet majd a második vonalban, vasárnap éppen az említett Corvinul ellen kezdheti el az új idényt. A csapatnak két, korábban az NB I-ben is szereplő magyar játékosa is van, a volt újpesti és szombathelyi Kovács Lóránd és a volt diósgyőri Fülöp István.

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
6 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

Szakály Péter NB II-es klubnál lett sportigazgató

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:56
Ezek is érdekelhetik