FTC: kölcsönadták az NB II-be a legfiatalabb gólszerzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.13. 21:58
null
Csontos Dominik (labdával) Soroksárra került kölcsönbe (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 18 éves védőt, Csontos Dominikot és a 32 éves kapust, Szécsi Gergőt kölcsönadta a klub az NB II-es partnercsapatának, a Soroksárnak.

 

Csontos Dominik a folyamatos fejlődés, míg Szécsi Gergő egy sajnálatos sérülés miatt került Soroksárra – írja a fradi.hu.

Férfi labdarúgócsapatunk játékosa, Csontos Dominik, aki nemrég megszerezte pályafutása első bajnoki gólját felnőttcsapatunkban, a további fejlődés és a tapasztalatszerzés céljából a tavaszt partnercsapatunknál, a Soroksárnál fogja tölteni”– fogalmaz a klub hivatalos honlapja. Mint ismeretes, a 18 éves védő januárban, a Budafok ellen 3–0-ra megnyert meccsen játszotta az első NB I-es találkozóját ebben az idényben, melyen gólt is szerzett. Azzal a találattal akkor az idény legifjabb gólszerzője is lett az NB I-ben, azóta ezt a rekordot a paksi Szendrei Ákos megdöntötte, de az FTC legifjabb gólszerzője ebben a bajnoki idényben, az élvonalban továbbra is Csontos.

Azt szeretnénk, ha Dominik hétről hétre fejlődne és versenytapasztalatot szerezne. Ehhez a Soroksár ideális lesz. A következő időszakban a fejlődéséhez szükséges következő lépcsőfokot itt teheti meg. Bízunk benne, hogy az itt elért fejlődésével középtávon a felnőttcsapatunkba is be tudjuk majd őt építeni” – nyilatkozta a FradiMédiának az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás.

Szécsi Gergő Varga Ádám pótlására kerül a Soroksárhoz, aki combizomsérülése miatt nem tud a csapat rendelkezésére állni. Szécsi távozásával az FTC tartalékcsapatának is kapusra volt szüksége, így oda a soroksári Oroszi István érkezett.

Varga Ádám, aki szintén fontos játékosunk sajnálatos módon megsérült. Fontosnak tartottuk, hogy a Soroksár minőségi játékossal tudja őt pótolni, ezért került Szécsi Gergő hozzájuk. Azonban nekünk is lényeges volt, hogy az NB III-as csapatunkban jó képességű kapussal rendelkezzünk, ezért került sor a cserére és jött az FTC II-be Oroszi István a Soroksártól” – mondta Hajnal Tamás.

A változtatásokról a Soroksár ügyvezetője, Dragóner Attila is nyilatkozott.

„Szécsi Gergőre azért van szükségünk, mert kapusunk, Varga Ádám súlyos combsérülést szenvedett. Ezért hoztuk meg ezt a döntést, míg csapatunk harmadik számú kapusa, Oroszi István a Fradi II-ben folytatja pályafutását. Csontos Dominik a Ferencvárossal való partnerkapcsolatunknak köszönhetően játszott már korábban is nálunk, akkor is jó benyomást tett ránk. Azt gondolom, fontos lépcsőfok lesz a pályafutásában, hogy minél több NB II-es mérkőzésen a pályán legyen. Bízom benne, hogy kölcsönösen jó lesz az együttműködésünk mind az ő, mind a klub számára” – mondta a Soroksár ügyvezetője, az FTC korábbi játékosa.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Gera Dániel (MTK Budapest), Giorgi Haraisvili (grúz, IFK Göteborg – Svédország), Katona Máté (MTK Budapest),Samy Mmaee(belga-marokkói, Sint-Truiden – Belgium), Henry Wingo (amerikai, Molde FK – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina), Abraham Frimpong (ghánai, al-Ain – Szaúd-Arábia), Varga Roland (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Szécsi Gergő (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2 órája

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
3 órája

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
15 órája

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41

A Ferencváros új magyar rekordot állított fel az öt meccsen szerzett 11 ponttal

Európa-liga
2025.11.28. 15:33

Következik a második magyar rangadó az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.11.28. 10:45
Ezek is érdekelhetik