Februárra halasztják a 17. fordulót - NS-információ

Vágólapra másolva!
2010.12.02. 12:28
null
A hétvégén az Újpest pályán sem lesz meccs (Fotó: Szabó Miklós - archív)
A Nemzeti Sport információi szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) illetékesei úgy döntenek, hogy a klubtulajdonosok javaslatának megfelelően februárra halasztják a labdarúgó NB I eredetileg hétvégére kiírt 17. fordulóját.

Az élvonalbeli labdarúgóklubok tulajdonosai ma délelőtt tárgyaltak egymással, és javaslatot tettek az MLSZ versenybizottságának a forduló elhalasztására.

A testület hivatalosan csak délután jelenti be döntését, de információnk szerint az illetékesek úgy határoznak, hogy az eredetileg a hétvégére kiírt 17. forduló mérkőzéseit februárban rendezik meg.

Mint korábban beszámoltunk róla, először a ZTE FC és a Haladás kérte közösen hogy halasszák el a fordulót, bár az ő javaslatukban még május szerepelt új időpontként. A budapesti csapatok közül a Ferencváros elsőként támogatta a ZTE javaslatát. Mezey György, a Videoton vezetőedzője is egyetértett abban, hogy a magyar futball nincs felkészülve az ilyen időjárásra. A szakvezető szerint logikus lenne a még hátralévő Magyar Kupa-mérkőzések tavaszra halasztása is, erről egyelőre még nincs információ, de valószínűsíthető, hogy ezeket a találkozókat sem tartják meg. 

Már a tavaszról előrehozott első forduló mérkőzéseit is több pályán irreális körülmények között tartották meg. 

 

 A 17. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
BFC Siófok–Győri ETO FC
Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE-Ereco
Vasas–Videoton FC
MTK Budapest–Budapest Honvéd
Szolnoki MÁV FC–Lombard Pápa Termál FC
ZTE FC–Szombathelyi Haladás
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi FC
Debreceni VSC-TEVA–Paksi FC
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
12 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
2025.05.09. 12:54

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:53

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
2025.05.09. 11:21

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
2025.05.09. 08:59
Ezek is érdekelhetik