Csúcs ez a Fradi, de a Videoton is történelmet írt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 10:29
null
A Ferencváros Sopronban vette át a bajnoki trófeát (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
A labdarúgó NB I 33. fordulóját követően tabellaparádé keretében tekintünk vissza a mögöttünk hagyott szezonra. Tavaszi, őszi, hazai és idegenbeli meccsek, kapott és szerzett gólok alapján összeálló rangsorok. Vagyis a 2015–2016-os szezon a legfontosabb mutatók alapján.

 

A FRADI ÉS A REKORDOK

A 2015–2016-os kiírásban a Ferencváros mindent vitt: a zöld-fehérek gyűjtötték a legtöbb pontot (76), ők győztek a legtöbbször (24), ők kaptak ki a legkevesebbszer (5), a legtöbb gólt szerezték (69), és a legkevesebbet kapták (23) – ebből következik, hogy a gólkülönbségük is a legjobb lett (+46) –, ráadásul 21 pontos előnnyel nyerték meg a bajnokságot, ami rekord.

Egész pontosan rekordbeállítás. Amióta bevezették a hárompontos rendszert a magyar labdarúgó-bajnokságban (1994 óta jár a győzelemért három pont, de előtte két szezonban – 1988–1989 és 1989–1990 – kísérleti jelleggel már kipróbálták) egyetlen bajnokcsapat sem volt képes ennyi pontot ráverni a második helyezettre. Az eddigi csúcsot az MTK tartotta, az 1998–1999-es kiírásban a kék-fehérek (83) tizenkilenc ponttal előzték meg az ezüstérmes Ferencvárost (64 pont).

Korábban évtizedekig csak két pont járt a győzelemért, nem csoda, hogy 21 pontos különbség nem alakult ki a bajnok és a második helyezett között. De ha összevetjük a régi bajnokságokat a mostaniakkal úgy, hogy azokat átszámítjuk hárompontos rendszerre, akkor találunk egy olyan szezont, amelyben ekkora fölénnyel lett aranyérmes egy csapat. Az 1943–1944-es kiírásban a bajnok Nagyváradi AC a harminc forduló alatt 24-szer győzött, egyszer ikszelt és ötször kikapott, az ezüstérmes Ferencváros mérlege 16–4–10 volt, azaz a mostani pontszámítás szerint a NAC 73, a Fradi 52 pont szerzett, vagyis ugyanúgy 21 ponttal gyűjtött többet az első helyezett a másodiknál.

Nemcsak az FTC óriási fölénye miatt számít kuriózumnak a szombaton véget ért NB I, hanem azért is, mert korábban egyszer sem fordult elő, hogy a második helyezett csapat ilyen sok vereséget szenvedett volna el. A mostani ezüstérmes Videoton 12-szer kapott ki ebben a szezonban (még a 6. helyezett Újpest is kevesebb vereséget könyvelt el), a magyar labdarúgó-bajnokság több mint százéves történetében korábban mindössze háromszor fordult elő, hogy a második helyen végző csapat legalább tízszer vesztesen hagyta el a pályát. Mind a háromszor a Ferencvárossal történt ez meg…

A 2001–2002-es bajnokságban a ZTE mögött ezüstérmes Fradi 11 vereséget szenvedett (38 meccsből), az 1981–1982-es idényben – a Rába ETO mögött a második helyen zárva – 10-szer kapott ki (34 találkozóból), és fentebb már említettük az 1943–1944-es szezont, amikor a Nagyvárad mögött második FTC ugyancsak tízszer veszített.

A bajnokságban a legtöbb döntetlent az Újpest játszotta, a lila-fehérek 13-szor ikszeltek.
Ez nem klubrekord, de a második helyre odafér. Ennél többször csak az 1980–1981-es bajnoki szezonban végzett döntetlenre az Újpest, akkor 34 meccsből 16-szor (8. hely az NB I-ben). A mostanin kívül még három kiírásban játszottak 13-szor döntetlent a lila-fehérek: az 1977–1978-as szezonban a 19–13–2-es mérleg bajnoki aranyat eredményezett, pontosan tíz évvel később a 12–13–5-ös mutató a harmadik helyhez volt elég, míg az 1991–1992-es bajnokságban 8–13–9-es mérleggel a 8. helyen zártak.

A legkevesebb győzelmet a Békéscsaba aratta,
a viharsarkiak csupán hat mérkőzésüket nyerték meg, nem meglepő, hogy kiestek az élvonalból. A legtöbbször, 19-szer a Vasas kapott ki, ám ez nem vezetett kieséshez, az angyalföldiek ugyanis többször nyertek, mint közvetlen riválisaik, így megelőzték a csak 16-szor veszítő, de sokszor ikszelő PAFC-ot és a már említett Békéscsabát.

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 24 4 5 69–23 +46 76
2. Videoton FC 33 17 4 12 42–29 +13 55
3. Debreceni VSC-Teva 33 14 11 8 48–34 +14 53
4. MTK Budapest 33 14 9 10 39–37 +2 51
5. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33–37 –4 50
6. Újpest FC 33 11 13 9 42–37 +5 46
7. Paksi FC 33 12 7 14 41–40 +1 43
8. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40–39 +1 43
9. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 37–47 –10 38
10. Vasas FC 33 9 5 19 32–54 –22 32
11. Puskás Akadémia FC 33 7 10 16 35–51 –16 31
12. Békéscsaba Előre 33 6 9 18 25–55 –30 27


TAVASSZAL IS A FRADI A BAJNOK, DE A LOKI JAVÍTOTT A LEGTÖBBET

Amennyiben csak a tavaszi eredményeket vesszük figyelembe, akkor is a Ferencváros áll az élen, de előnye csak két pont a 2016-ban egyaránt 25 pontot szerző Videotonnal és Debrecennel szemben.

Az őszhöz képest a legnagyobb előrelépést a DVSC produkálta, amely a tavaszi 14 forduló során csak három ponttal szerzett kevesebbet, mint az őszi 19 kör alatt. Az ősz végi 7. pozíciójából ennek köszönhetően feljött a nemzetközi szereplést érő harmadik helyre.

Érdekes, hogy a Békéscsaba több meglepő pontszerzésének köszönhetően sokáig eséllyel pályázott a bennmaradásra, ám összességében a 2016-os eredmények alapján is kieső helyen végzett. A csabaiak ugyan kevés gólt kaptak (11) a tavaszi fordulókban (kevesebbet, mint a bajnok Ferencváros!), ám csupán nyolc gólt szereztek a tizennégy fordulóban, ez roppant kevés. A tavaszi tabellán a Paksi FC zárt a mezőny végén, míg az Újpest csak a 10. – nem véletlen, hogy a fővárosi lilák az őszi második helyükhöz képest végeredményben négy helyet rontottak. Az újpestiek mindössze háromszor győztek a tavaszi szezonban – a Békéscsabával holtversenyben ez a legrosszabb mutató –, és Mbaye Diagne téli távozása után csupán 15 gólt szereztek, a tavaszi fordulókban ennél kevesebbszer csak a kiesés ellen harcoló három csapat, a Vasas, a PAFC és a Békéscsaba talált be az ellenfelek kapujába.

AZ NB I TAVASZI TABELLÁJA
1. Ferencvárosi TC 14 8 3 3 28–15 +13 27
2. Videoton FC 14 7 4 3 20–10 +10 25
3. Debreceni VSC-Teva 14 7 4 3 20–12 +8 25
4. MTK Budapest 14 6 4 4 15–17 –2 22
5. Szombathelyi Haladás 14 6 3 5 16–18 –2 21
6. Budapest Honvéd 14 6 1 7 16–15 +1 19
7. Diósgyőri VTK 14 5 3 6 17–17 0 18
8. Vasas FC 14 4 4 6 13–23 –10 16
9. Puskás Akadémia FC 14 4 3 7 12–20 –8 15
10. Újpest FC 14 3 6 5 15–18 –3 15
11. Békéscsaba Előre 14 3 6 5 8–11 –3 15
12. Paksi FC 14 4 1 9 17–21 –4 13
AZ NB I ŐSZI TABELLÁJA
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41– 8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. Debreceni VSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12


SZERZETT ÉS KAPOTT GÓLOK – A BÉKÉSCSABA MUTATÓJA A LEGROSSZABB


Azt már említettük, hogy a Ferencváros szerezte a legtöbb (69) és kapta a legkevesebb (23) gólt, nos, a másik végletet a Békéscsaba jelenti: az utolsó helyen záró lila-fehérek jegyezték messze a legkevesebb találatot (25), és az ő védelmük kapitulált a legtöbbször (55-ször) – eggyel többször, mint a Vasasé (54). A mínusz 30-as csabai gólkülönbség a legrosszabb az NB I-ben, érdekesség, hogy a Haladás mínusz 4-es gólkülönbséggel is odaért az 5. helyre.

A bajnok Ferencváros mögött a Debrecen szerezte a második legtöbb gólt (48), a képzeletbeli dobogóra a Videoton és az Újpest (egyaránt 42 találattal) léphetett fel.

A Fradi védelme után a Videoton hátsó alakzata zárt a legjobban (29 kapott gól), a harmadik legkevesebb gólt a Debrecen kapta (34).

AZ NB I TABELLÁJA A SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 33 24 4 5 69–23 +46 76
2. Debreceni VSC-Teva 33 14 11 8 48–34 +14 53
3. Videoton FC 33 17 4 12 42–29 +13 55
4. Újpest FC 33 11 13 9 42–37 +5 46
5. Paksi FC 33 12 7 14 41–40 +1 43
6. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40–39 +1 43
7. MTK Budapest 33 14 9 10 39–37 +2 51
8. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 37–47 –10 38
9. Puskás Akadémia FC 33 7 10 16 35–51 –16 31
10. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33–37 –4 50
11. Vasas FC 33 9 5 19 32–54 –22 32
12. Békéscsaba Előre 33 6 9 18 25–55 –30 27

Azonos gólszámnál a jobb gólkülönbség rangsorolt.

AZ NB I TABELLÁJA A KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 33 24 4 5 69–23 +46 76
2. Videoton FC 33 17 4 12 42–29 +13 55
3. Debreceni VSC-Teva 33 14 11 8 48–34 +14 53
4. Újpest FC 33 11 13 9 42–37 +5 46
5. MTK Budapest 33 14 9 10 39–37 +2 51
6. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33–37 –4 50
7. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40–39 +1 43
8. Paksi FC 33 12 7 14 41–40 +1 43
9. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 37–47 –10 38
10. Puskás Akadémia FC 33 7 10 16 35–51 –16 31
11. Vasas FC 33 9 5 19 32–54 –22 32
12. Békéscsaba Előre 33 6 9 18 25–55 –30 27

Azonos gólszámnál a jobb gólkülönbség rangsorolt.

FRADI-FÖLÉNY PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT ÉS VENDÉGKÉNT IS

Ebben a szezonban mindegyik csapat 33, tehát páratlan számú bajnokit játszott,
ami azt jelentette, hogy hat együttes – az előző kiírás első hat helyezettje – 17-szer lépett pályára otthon és 16-szor idegenben, míg a másik hat gárda csak 16-szor játszhatott pályaválasztóként és 17-szer ment vendégségbe. Ezért az otthoni és az idegenbeli tabellán is különbség van az egyes csapatok lejátszott mérkőzéseinek számában. Ráadásul több együttes (MTK, Haladás, Videoton) a stadionrekonstrukció miatt végig vagy a szezon egy részében nem a saját pályáján rendezte a hazai mérkőzéseit, ez sem növelte az esélyegyenlőséget.

Aligha meglepő, hogy otthon és vendégségben is a bajnok Ferencváros gyűjtötte a legtöbb pontot, ám az érdekes, hogy az idegenbeli táblázaton jóval nagyobb a fölénye, mint a hazain.

A „hazai tabellán” a Fradi csak három ponttal előzi meg a tavasszal felcsúti albérletbe kényszerülő Videotont és néggyel az otthoni meccseit Angyalföldön vagy Dunaújvárosban játszó MTK-t. A fővárosi kék-fehérek akár meg is nyerhették volna ezt a különversenyt, ám az utolsó két „hazai" meccsüket elveszítették – méghozzá a kiesés ellen küzdő Puskás Akadémia és a Vasas ellen –, így a hajrában hat pontot buktak „otthon".

Feltűnő, hogy az Újpest csak a 8. legjobb eredménysorral rendelkezik hazai pályán.A lilák ugyan csupán kétszer kaptak ki a Szusza Ferenc Stadionban (az FTC-től és a záró fordulóban a Videotontól), ám rengeteg pontot elhullajtottak a döntetlenek (9) miatt. Odahaza a Békéscsaba gyűjtötte a legkevesebb pontot, a 14 szerzett gólja is nagyon kevés, igaz, a PAFC is ugyanennyit hozott össze. Az MTK-t azért kell kiemelni, mert csupán nyolc gólt kapott pályaválasztóként – pedig nem is játszhatott a saját stadionjában.

AZ NB I TABELLÁJA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT LEJÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 41–14 +27 42
2. Videoton FC 17 12 3 2 30–12 +18 39
3. MTK Budapest 17 12 2 3 23– 8 +15 38
4. Debreceni VSC-Teva 17 10 3 4 31–16 +15 33
5. Paksi FC 17 9 3 5 29–18 +11 30
6. Budapest Honvéd 16 8 4 4 20–15 +5 28
7. Diósgyőri VTK 16 8 3 5 23–20 +3 27
8. Újpest FC 17 6 9 2 21–16 +5 27
9. Szombathelyi Haladás 16 6 7 3 18–18 0 25
10. Puskás Akadémia FC 16 5 6 5 14–16 –2 21
11. Vasas FC 16 6 1 9 19–25 –6 19
12. Békéscsaba Előre 16 3 5 8 14–22 –8 14

Az „idegenbeli tabellán” a Ferencváros kilenc ponttal előzi meg a vendégként egész jól teljesítő Haladást. Látogatóként a Fradi csupán kilenc gólt kapott, és a 28 szerzett találata, valamint a 11 sikere is a legjobb mutató a mezőnyben. Az FTC-n, a Haladáson és a DVSC-n kívül az összes csapat idegenbeli győzelmi mérlege negatív. Az MTK a bajnokságban a dobogóról maradt le a halovány idegenbeli szereplése miatt, a DVTK szerényebb helyezésének is a gyenge idegenbeli teljesítmény az oka, a Puskás AFC-nek pedig az élvonalbeli tagságába került az, hogy vendégként 11-szer kikapott és csupán tíz pontot gyűjtött – ezzel sereghajtó ezen a tabellán.

AZ NB I TABELLÁJA A VENDÉGKÉNT LEJÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 16 11 1 4 28– 9 +19 34
2. Szombathelyi Haladás 17 7 4 6 15–19 –4 25
3. Debreceni VSC-Teva 16 4 8 4 17–18 –1 20
4. Újpest FC 16 5 4 7 21–21 0 19
5. Videoton FC 16 5 1 10 12–17 –5 16
6. Budapest Honvéd 17 4 3 10 20–24 –4 15
7. Paksi FC 16 3 4 9 12–22 –10 13
8. Vasas FC 17 3 4 10 13–29 –16 13
9. Békéscsaba Előre 17 3 4 10 11–33 –22 13
10. MTK Budapest 16 2 7 7 16–29 –13 13
11. Diósgyőri VTK 17 2 5 10 14–27 –13 11
12. Puskás Akadémia FC 17 2 4 11 21–35 –14 10

BÖDE, A KIRÁLY

Tóth Mihály 2004-es győzelme óta nem volt olyan gólkirálya az NB I-nek, aki legalább 18 gólt ne szerzett volna a szezonban. Ezúttal a Ferencváros játékosának, Böde Dánielnek 17 találat is elég volt, hogy elhódítsa a címet.

Pontosabban 12 is elég lett volna, mert a holtversenyben második Torghelle Sándor és Mbaye Diagne egyaránt 11 gólt szerzett. Igaz, az Újpest korábbi csatára a téli átigazolási idényben elhagyta az NB I-et.

AZ NB I GÓLLÖVŐLISTÁJÁNAK ÉLMEZŐNYE

17 gólos: Böde Dániel (FTC)
11 gólos:
Mbaye Diagne (Újpest), Torghelle Sándor (MTK)
9 gólos:
Djordje Kamber (Honvéd), Stanislav Sesták (FTC)
8 gólos:
Novothny Soma (DVTK)
7 gólos:
Pekár László (Puskás Akadémia), Kanta József (MTK), Varga Roland (FTC), Gaál Bálint (Haladás), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lencse László (Puskás Akadémia: 4, Újpest: 3), Németh Márió (Haladás), Hahn János (Paks), Roland Lamah (FTC)
6 gólos:
Remili Mohamed (Vasas), Tisza Tibor (DVSC), Horváth Zsolt (DVSC), Radó András (FTC), Loic Nego (Videoton), Enisz Bardhi (Újpest)
5 gólos:
Bartha László (Paks), Eppel Márton (Honvéd), Tischler Patrik (Puskás Akadémia: 3, Videoton: 2), Szakály Dénes (Paks), Laczkó Zsolt (Békéscsaba), Feczesin Róbert (Videoton), Ibrahima Sidibe (DVSC), Takács Tamás (DVTK: 0, DVSC: 5), Marek Strestík (MTK), Souleymane Youla (Honvéd)

A TELJES GÓLLÖVŐLISTÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik