NB II: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Tatabánya is bejelentett távozókat

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.20. 21:09
Süttő Attila három és fél év után távozik Kazincbarcikáról (Fotó: kbsc.hu)
Három NB II-es labdarúgócsapat jelentett be távozókat: a Mezőkövesd támadót adott kölcsön, a Tatabányát fiatal játékos hagyta el, míg a Kazincbarcikától két régi motoros távozott.

A Mezőkövesdhez nyáron érkezett Iváncsáról a 24 éves támadó, Bányai Péter, aki ősszel 13 NB II-es meccsen játszott (háromszor kezdőként), gólt nem szerzett. A borsodiak kölcsönadták a tavaszi szezonra az NB III Délkeleti csoportjában a feljutásért küzdő Tiszakécskének.

A Tatabányától távozott a 29 éves Székely Ervin, aki az NB III Északnyugati csoportjában szereplő Dorogi FC-ben folytatja pályafutását. A játékos az őszi szezonban mindössze két NB II-es bajnokin lépett pályára a Bányász színeiben.

A Kazincbarcika két régi motoros távozását jelentette be. Az egyik a 27 esztendős Ádám Ferenc, aki öt évvel ezelőtt igazolt a klubba, s ezen idő alatt egy idényben Putnokon szerepelt kölcsönjátékosként. A 2023–2024-es idényben, majd ősszel is kevesebb játéklehetőséget kapott; a most futó évadban öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára csereként, összesen hatvan játékpercet töltött a pályán. A klubbal közös megegyezéssel szerződést bontott, a több játéklehetőség reményében Karcagon folytatja pályafutását, ahol a korábbi barcikai vezetőedzővel, Varga Attilával dolgozhat újra együtt.

A másik barcikai távozó, a saját nevelésű Süttő Attila 2021 óta volt tagja a keretnek. A 30 éves védő a 2024–2025-ös kiírásban két bajnoki mérkőzésen összesen hatvannyolc percet játszott – a borsodi klub nem hosszabbította meg lejáró szerződését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-NÉL
Érkezett: Bertus Lajos (Tatabánya), Farkas Dániel (DVTK), Lőrinczy Attila (Bp. Honvéd), Szendrei Ákos (Paksi FC – kölcsönbe), Hornyák Csaba (Debrecen – kooperációs szerződés)
Távozott: Bányai Péter (Tiszakécske – kölcsönbe), Bodnár Attila (?), Harsányi István (Békéscsaba), Jacsó Dávid (?), Kállai Kevin (DVTK), Kállai Zalán (?)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Óvári Zsolt (Szeged-Csanád GA)
Távozott: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Klausz Ádám (Dorog), Székely Ervin (Dorog)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezett: Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Nyíregyháza)
Távozott: Ádám Ferenc (Karcag), Süttő Attila (?)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
12 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
19 órája

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
22 órája

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
23 órája

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.07.11. 16:07

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 14:29

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44
Ezek is érdekelhetik