NB II: U-válogatott csatárt igazolt a Tiszakécske a BLSZ I-ből

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 18:56
null
Tímári Norman (balra) ismét az NB II-ben bizonyíthat (Fotó: tiszakecskefoci.hu)
Tímári Norman az NB III-ba feljutó Kelen SC-től a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskéhez szerződött – adta hírül a Bács-Kiskun megyei klub hivatalos honlapja.

 

A 2000-ben született támadó – aki a tavasszal a magyar U19-es válogatott mindhárom elitkörös Európa-bajnoki-selejtezőjén pályára lépett – a legutóbbi, téli transzferidőszakban az NB II-es Ceglédtől a budapesti első osztályban szereplő Kelenhez igazolt. A kelenvölgyi együttes Tímárival a soraiban bajnoki címet szerzett (és nem mellesleg Budapest-kupát nyert), majd az osztályozón jobbnak bizonyult a Békéscsaba II-nél. A fővárosi visszavágó 94. percében éppen Tímári szerezte a feljutást érő gólt.

A Kazincbarcikáról származó futballista a Puskás Akadémián nevelkedett. Az NB II-ben csak a Cegléd színeiben szerepelt, 15 mérkőzésen összesen egy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Erdélyi Botond (Bp. Honvéd-MFA, dorogi kölcsön után), Fabio (brazil-magyar, FK Csíkszereda Románia), Preklet Csaba (Cegléd), Tímári Norman (Kelen SC), Varga Ádám (Puskás Akadémia II, kölcsönbe), Zádori Krisztián (Balmazújváros)
Távozók: Benkó Bence (?), Gréczi Márton (MTK – kölcsönből vissza), Helesfay Donát (PMFC), Huszti András (Puskás Akadémia), Károly Bálint (Békéscsaba), Ladányi Patrik (?), Mihály Dávid (?), Sirokmán Zoltán (?), Stoiacovici Dávid (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
15 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik