BLSZ: csaknem 2000 néző az aranycsatán, bajnok a Kelen!

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 21:34
null
A nézők remek hangulatot teremtettek Rákospalotán
Csaknem 2000 néző előtt a Kelen SC 3–0-ra megverte a REAC-ot a Budapest-bajnokság I. osztályának utolsó fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Nem gyakran adatik meg, hogy a világ bármely országának bármely bajnokságában a záró fordulóban két csapat egymás elleni meccse döntsön a bajnoki aranyérem a sorsáról. Ebben az idényben a BLSZ I utolsó, 30. fordulójában az éllovas Kelen és a második helyezett REAC azonos pontszámmal várta kettejük rákospalotai összecsapását, így nem csoda, hogy a találkozót mindkét fél részéről óriási várakozás előzte meg.

A Kelen a szurkolók, az utánpótlás-játékosok, a szülők és minden, klubhoz közeli személy számára három különbuszt indított Rákospalotára, ahol a hazai drukkerekkel kiegészülve – a helyi hangosbemondó tájékoztatása szerint – 1850 néző tekintette meg a mérkőzést.

A meccsnek külön pikantériát adott, hogy április végén e két együttes vívta a Budapest-kupa döntőjét is, amelyet a Kelen az 1–1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel 5–3-ra megnyert. A döntetlen most is kedvezett volna a kelenföldi együttesnek, mert akkor több győzelmének köszönhetően megőrizte volna első helyét a REAC-cal – és a szombaton pályára lépő Újpest II-vel – szemben.

A bajnoki aranycsatában a drámai izgalmak elmaradtak, a Kelen magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott. A vendégek a klubelnök fia, Van Den Aker Alex fejes góljával szerezték meg a vezetést az első félidőben, majd a szünet után az utánpótlás-válogatott Tímári Norman és a 18 éves Kiss Gábor is betalált.

A kelenföldiek így megnyerték a bajnokságot, de az még nem biztos, hogy fel is jutnak az NB III-ba, ehhez még sikerrel kell venniük a rájuk váró osztályozót – ha ugyan vállalják a harmadosztályt.

A BAJNOKI ARANYÉRMEK ÁTADÁSA


Forrás: Kelen SC/Facebook

A bajnokság első 28 fordulójában összesen négy, az utolsó két körben öt gólt kapó REAC nemcsak a bajnoki címről maradt le, még az ezüstérmet is elveszítheti, ha az Újpest második csapata szombaton legyőzi a sereghajtó Újbudát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik