Tavasszal még Kecskeméten játszó ukrán középpályást igazolt a Kazincbarcika

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 12:21
null
Mihajlo Meszhi (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika)
Mihajlo Meszhi a Kazincbarcikában folytatja pályafutását – adta hírül kedden a labdarúgó NB I-be feljutó klub a hivatalos honlapján.

A 28 éves ukrán védekező középpályás legutóbb Kecskeméten futballozott. Meszhi a lila-fehérekkel az NB I-ben, korábban a Mezőkövesddel a Magyar Kupában szerzett ezüstérmet.

„Örülök, hogy itt lehetek, és annak is, hogy végre újra együtt dolgozhatok Kuttor Attilával – idézi a klubhonlap Mihajlo Meszhit. – Várom már a szezon kezdetét. Remélem, hogy sikeresek leszünk együtt, segíteni szeretnék a klubnak abban, hogy elérje a céljait.”

A grúz származású ukrán labdarúgó Doneckben született, hazájában a Metalurh Doneck, a Sztal Kamjanszke, később a Minaj labdarúgója volt. Magyarországon a Mezőkövesdben három év alatt (2018–2021) 45 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, Kecskeméten ugyancsak három idény (2022–2025) alatt 57 bajnokin kapott játéklehetőséget.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskemét, szabadon igazolhatóként), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny)
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  – 
Kiszemeltek: –
Távozók: Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  

 

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
15 perce

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
17 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik