Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.06.18. 19:02
null
Vladimir Radenkovics (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr szerdán a hivatalos felületein jelentette be, hogy Valdas Dambrauskas távozása után ismét Vladimir Radenkovics lett a csapat vezetőedzője.

Mint arról múlt csütörtökön már beszámoltunk, a csapatot legutóbb irányító Valdas Dambrauskas távozott az együttestől, miután indítványozta a szerződése felbontását. A klub vezetősége elfogadta a kérést, és a felek megállapodtak a feltételekben. Mivel a „szakítást” a litván szakember kezdeményezte, a stábjával együtt történő távozása a DVTK-nak egy forintjába sem került. 

A klub hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint a csapat új vezetőedzője ismét Vladimir Radenkovics lett. A 47 éves szerb szakember 2024. február 14-én vette át először a borsodi csapat vezetését, irányítása alatt 37 meccsen 15 győzelem, 12 döntetlen és 10 vereség volt a piros-fehérek mérlege. Távozását február 19-én jelentették, ám most visszatér a klubhoz, amely nem közölte, mennyi időre írt alá a szakvezető.

„Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne – kezdte Radenkovics. – Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet. Kovács Zoltán sportigazgatóról nemcsak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk. Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.”

A régi-új vezetőedző a múlttal nem foglalkozik, csak előre tekint: „Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni. Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk. Az előző bajnokságban sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben.”

„Miután Valdas Dambrauskas benyújtotta írásban a lemondását, új edzőt kellett keresni. Ebben a váratlan helyzetben gyorsan felállítottunk egy szűkített listát, ahonnan Vladimir Radenkovicsra esett a választásunk – közölte Kovács Zoltán sportigazgató. – A korábbi közös munkánk idejéből jól ismerem őt, fontos szerepet játszott Tomiszlav Szivics stábjában, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen képzi magát, illetve a labdarúgásról alkotott nézetei mindig is tetszettek. Emellett kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ami egy vezetőedző esetében legalább olyan fontos, mint a szakmai felkészültség, ha nem fontosabb. Ezt a tudását Diósgyőrben vezetőedzőként is bizonyította az eltávolítását megelőzően, ősszel régen látott jó sorozatot épített a csapattal. Bízom benne, hogy visszatérését követően ismét eredményesen szereplés elé néz a DVTK.”

Az 51 esztendős sportigazgató a „magyarszabályt” is érintette nyilatkozatában: „A 4+1-es ajánlás betartásában nagy felelőssége lesz az edzői stábnak, de a szerbiai labdarúgó kultúrából érkezve pontosan tisztában van azzal, hogy a klub számára mennyire fontos a hazai és fiatal játékosok képzése és beépítése. A szerződés aláírása előtt beszéltünk a fejlesztendő területekről is, mind a csapatjátékot, mind az egyéneket illetően, és megegyeztünk a részletekben. Várjuk a közös munkát, amit már el is kezdtünk, folyamatosan egyeztetünk a kiszemelt játékosokról.”

Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a szerb edző vezetésével.

 

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
4 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
6 órája

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
8 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 órája

Nagy várakozás után edzőcsere és csalódottság a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
11 órája

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
13 órája

Tomiszlav Szivics: Ezek szerint nem felejtettek el Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
14 órája
Ezek is érdekelhetik