A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Vágólapra másolva!
2025.05.29. 11:22
null
Ugyan hivatalosan július 21. és augusztus 31. között tart a labdarúgó NB I-ben a következő átigazolási időszak, a Ferencváros a brazil Cadu, az MTK pedig Jakub Plsek szerződtetésével már a hét elején megkezdte a nyári erősítéseket. Tekintse át csapatonként, hogyan alakulnak a keretek! Cikkünk egész nyáron elérhető lesz címlapunkról.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia ) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dzsudzsák Balázs (lejár a szerződése), Gonda Suicsi (japán, lejár a szerződése), Jorgo Pëllumbi (albán)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhet: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ruisz Barnabás, Michal Skvarka (szlovák)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Owusu Kwabena (ghánai, MKE Ankaragücü – Törökország), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Ötvös Bence (Paksi FC)
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Virgil Roy Misidjan (suriname-i, holland), Philippe Rommens (belga)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  – 
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: Czékus Ádám (Békéscsaba 1912 Előre), Jaroszlav Heles (ukrán-magyar, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Marko Matanovics (montenegrói, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Martin Chlumecky (cseh), Széles Imre (lejár a szerződése), Szőr Levente (Szeged-Csanád GA)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhetnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Lehoczky Roland (Vasas FC), Merényi Ádám (Budafoki MTE), Szűcs Patrik (Budafoki MTE), Zuigeber Ákos (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Molnár Rajmund (Hollandia, Törökország)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Horváth Kevin (Mezőkövesd Zsóry), Németh Barnabás (Vasas FC), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Matheus Leoni (brazil), Nagy Dominik (lejár a szerződése)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Debreceni Zalán (Kozármisleny), Hegedűs János (FK Csíkszereda Románia), Kocsis Bence (BVSC-Zugló), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Nyíregyháza Spartacus), Lapu Andor (Opus Tigáz Tatabánya), Lépő Kristóf (Kozármisleny), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Simon Barnabás (Diósgyőri VTK), Skribek Alen (Diósgyőri VTK), Szabó Bálint (Fehérvár FC), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolható)
Távozók:  
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (lejár a szerződése), Könyves Norbert (magyar-szerb, lejár a szerződése), Ötvös Bence (Ferencváros), Varga Roland (lejár a szerződése)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC), Bévárdi Zsombor (Budapest Honvéd), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Dominik (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jonathan Levi (svéd-olasz, lejárt a szerződése)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: 
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Mirón, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Mateo Lisica (horvát, NK Istra 1961 – Horvátország), Milos Pantovics (szerb, Topolyai SC – Szerbia), Petar Sztanics (szerb, Topolyai SC – Szerbia)
Távozók: 
Kölcsönbe távozók: 
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vincent Onovo (nigériai, lejár a szerződése)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: Huszti András (Fehérvár FC), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Szalay Szabolcs (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek:
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anderson Esiti (nigériai, lejár a szerződése), Bojan Szankovics (horvát-montenegrói, lejár a szerződése)

A legutóbbi, téli átigazolási időszak történései itt olvashatók!

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
9 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
18 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
20 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
20 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
21 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik