Nulla gól, kevés futball, egy-egy pont Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
2025.04.27. 17:58
null
Medgyes (balra, labdával) lehetősége kimaradt (Fotó: Szabó Miklós)
Gól nélkül zárult Zalaegerszegen a ZTE és a KTE összecsapása, az alacsony színvonalú bajnoki után a kék-fehérek elmozdultak a kieső helyről, míg a lila-fehérek egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek.

 

NB I
29. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE 0–0 
Zalagerszeg, ZTE Aréna, 2985 néző. V: Pintér Cs.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKA ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Nehéz napokon van túl a ZTE FC. A múlt heti, Debrecen elleni meccsen Vlaszák Géza kapusedző és Vas László pályaedző szólalkozott össze egymással, a csapat hiába vezetett a 87. percben 3–2-re, végül kikapott a közvetlen riválistól, majd a hét közben Pakson kiesett a Magyar Kupa elődöntőjében. A mérkőzés után még a Fehérvár úti stadionban megköszönték Márton Gábor vezetőedző és Vas László, valamint Pisont István segédedző munkáját, a helyükre Mihalecz István és Nikházi Márk érkezett. Márton Gábor kétszer bravúros körülmények között már bent tartotta a ZTE FC-t, a mostani idényben finoman fogalmazva nem túl erős keretből igyekezett kihozni a maximumot, a játék sok esetben rendben volt, a távozásakor nem tartózkodott kieső helyen a csapat, ám tény, a szerencse az egész évadon át elkerülte az egerszegieket. A profi futballban eredmények kellenek, az idő majd eldönti, hogy jó döntés volt-e a vezetőség részéről a váltás.

A KTE elleni találkozó előtt Garami József mesteredzőre és Soós István korábbi ZTE-játékosra emlékeztek a szurkolók, akik gyorsan hangot adtak elégedetlenségüknek… Percekig az elküldött Márton Gábort éltették, majd Sallói István sportigazgató távozását követelték. A pályán alacsony iramban kezdődött a mérkőzés, érezni lehetett, hogy nagy a tét a kieső helyen lévő két együttes összecsapásán. Az első helyzet a KTE előtt adódott: Belényesi Csaba fejesét követően szépen védett Gundel-Takács Bence. A hazaiak részéről Yohan Croizet veszélyeztetett szabadrúgásból, ám nem találta el a kaput, majd Jack Ipalibo lövése után ütötte a lécre a labdát Kersák Roland, a kipattanó után pedig Medgyes Sinan próbálkozott kevés sikerrel. Az első félidőben nem született gól, s a látottak alapján nem volt meglepő, hogy ez a két csapat tartózkodott a kezdéskor kieső helyen…

 

A fordulást követően némileg rákapcsolt a ZTE, körbejáratta a labdát a Kecskemét tizenhatosának előterében, kisebb lehetőségei akadtak, ám nagy helyzetet nem tudott kidolgozni, míg a vendégek az ellentámadásokra helyezték a hangsúlyt. Egy óra elteltével Mihalecz István megcserélte két szélsőjét, Mim Gergely és Dénes Vilmos helyet cserélt, azonban ez sem hozta meg a várt áttörést. Yohan Croizet vezetésével ígéretes ellentámadást vezetett a ZTE, ám a francia támadó finoman fogalmazva rossz megoldást választott: odaadta a labdát a kecskemétieknek. Aztán Driton Camaj révén futballra emlékeztető momentumot is láthattak a drukkerek: a montenegrói egy csel után kapura lőtt, ám Gundel-Takács Bence könnyedén védett. A csereként pályára lépő Krajcsovics Ábel két perc alatt többet mutatott, mint addig az összes többi játékos, előbb remek lövése után nagyot védett Kersák Roland, majd szép cselek után a bal alsó sarok felé lőtt, ám Yohan Croizet hátában elakadt a labda. Könnyen lehet, hogy a ZTE támadója góltól mentette meg a KTE-t... A hajrában Krajcsovics Ábel lövése után védett még egy nagyot Kersák Roland, így nem született gól, a ZTE-hez ezer szállal kötődő Mihalecz István döntetlennel tért vissza, az egy pont pedig azt jelenti, hogy a zalaiak a DVSC-t megelőzve elmozdultak a kiesőzónából, míg a KTE helyzete egyre kilátástalanabb.

   
1. Ferencvárosi TC29178455–27+2859
2. Puskás Akadémia29175748–32+1656
3. Paksi FC29157760–43+1752
4. ETO FC Győr291210744–33+1146
5. MTK Budapest291261149–41+842
6. Diósgyőri VTK291010937–44–740
7. Újpest FC29812931–38–736
8. Fehérvár FC29871434–43–931
9. Nyíregyháza Spartacus29861526–48–2230
10. Zalaegerszegi TE29791334–41–730
11. Debreceni VSC29851647–55–829
12. Kecskeméti TE294111427–47–2023
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
6 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55
Ezek is érdekelhetik