A Spartacus edzőjét is magukkal ragadták az érzelmek

Vágólapra másolva!
2025.04.26. 07:11
null
Szabó István szerint sikerült a csapatának fejben rendeznie a sorokat (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzést játszott egymással a Nyíregyháza Spartacus és a DVSC – Eppel Márton tizenegyesgólja döntött, a Szpari 1–0-s győzelmet aratott. Íme, az edzői értékelések!

SZABÓ István, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője

– Hogyan élte meg első keleti rangadóját?    
– Most már értem, mit is jelent ez a mérkőzés a nyíregyházi és a debreceni szurkolóknak. Engem is magukkal ragadtak az érzelmek, fantasztikusak a drukkereink. Az elején talán még bennünk volt a legutóbbi csúfos vereség, de húsz perc elteltével magunkra találtunk, és egészen a vezető gólunkig uraltuk a meccset. Azt követően pedig az eredmény tartására törekedtünk, sikerrel.

– Mennyi bátorság kellett Darko Velkovszki és Farkas Bendegúz csapatba állításához?     
– Farkas Bendegúzról tudtam, hogy jó futballista, nyilván játékhiánnyal küzd, így nem bírta végig a mérkőzést. Darko Velkovszkit nem ismertem, de miután utánanéztem, ki is ő, nagyon vártam, hogy felépüljön, és számíthassak rá. Ő olyan típusú labdarúgó, aki végig vezére lehet a védelmünknek. Nagyban köszönhetjük a két játékosnak, hogy a DVSC gólzsákjai, Bárány Donát és Brandon Domingues ezúttal nem találtak be. Az övékén kívül is láttam ragyogó egyéni teljesítményeket, nem tudom, Eppel Márton mikor játszott ennyire hasznosan a mezőnyben, mint most, és a büntetőt is higgadtan értékesítette.

– Mi volt nehezebb a Fradi elleni kiütés után: fejben vagy taktikailag rendezni a sorokat?     
– Egyértelmű, hogy fejben. Egy ilyen vereséget nem lehet meg nem történtté tenni, de a keleti rangadó megnyerésével talán némileg feledtetni tudtuk.

Nestor EL MAESTRO, a DVSC vezetőedzője

– Az idegek harca volt?     
– A második félidőben különösen szenvedélyes és intenzív volt a mérkőzés. A Nyíregyházának megvolt a hazai pálya előnye, amit a szurkolói biztosítottak a számára. Összességében nem volt nagy különbség a csapatok között, mi azért az első félidőben határozottabban, jobban játszottunk, taktikailag és szervezettségben is jobbak voltunk. A meccset a részletek, a koncentráció és időnként szerencsés és balszerencsés pillanatok döntötték el. Egy biztos, nem adjuk fel, a továbbiakban is kitartóan küzdünk.

– Miért nem tudta megismételni csapata a múlt heti sziporkázó támadójátékot? Az ellenfél nehezítette meg az életüket vagy a kulcsjátékosok fogtak ki gyengébb napot?     
– Ha minden meccsen négy gólt szereznénk, nem a kiesés ellen küzdenénk. Ilyen a futball.

– Mi a véleménye a meccset eldöntő tizenegyesről?     
– A VAR-monitoron keresztül azt láttam, hogy egyrészt a lábak összeértek, másrészről viszont a labdát a kapusunk érte el hamarabb. Az én álláspontom az, hogy az ilyen szituáció nem ér tizenegyest, de a játékvezetőt kell kérdezni, mi ilyenkor a szabály.

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 21:59

Eppel tizenegyesgólja döntött, a Szpari megnyerte a keleti rangadót a DVSC ellen

A több mint 100 percig tartó mérkőzést emberhátrányban befejező Debrecen nem tudta feltörni a sikerével a kiesőzónából elmozduló Nyíregyháza védelmét.

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus FC–Debreceni VSC 1–0 (0–0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 8246 néző. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Eppel (55. – 11-esből)
Kiállítva: Hofmann (88., DVSC)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
8 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik