Legyünk őszinték: nem volt jó meccs, helyzet alig akadt, de óriási gratuláció a játékosoknak – Gera Zoltán

N-P. T.N-P. T.
2025.02.02. 20:18
Gera Zoltán (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 18. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén az utolsó helyen álló Kecskeméti TE a 66. percben emberhátrányba került a ZTE ellen, de a ráadásban Pálinkás Gergő videobíró által megítélt tizenegyesével 1–0-ra megnyerte a kiesési helyosztót. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A ZTE trénere, Márton Gábor szerint az összképet nézve csapata jobb teljesítményt nyújtott az ellenfélnél.

„Mezőnyben mindenben jobbak voltunk, a kapunk felé pedig nem rúgtak, igaz, mi sem tudtunk helyzetet kialakítani, nem volt minőség az előrejátékunkban. Nem érdemeltünk volna győzelmet, de azt, ahogy kikaptunk, most inkább nem is kommentálnám.”

A Nemzeti Sport kérdése után azért mégis megtette:

„Ha fél méterről valakit kézen rúgnak, nem tudja elhúzni, ha akarja sem. Láttunk már olyat, hogy nem adták meg, érdekes, hogy most büntetőt ítéltek.”

MÁRTON GÁBOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Kecskemét vezetőedzője, Gera Zoltán elismerte: együttese nem játszott jól.

„Nem volt jó mérkőzés, érződött mindkét csapaton a tét. Ennek megfelelően nagyon sok volt a hosszú labda, nem alakult ki folyamatos játék. Az első félidőben csalódást keltett, hogy nem tudtunk labdát birtokolni. A másodikban próbáltunk erősíteni a középpályán, kicsit jobb is volt. A kiállítás után úgy voltunk vele, az egy pont is jó lehet, de azért bíztunk abban, hogy odakerülhetünk a kapu elé. Legyünk őszinték: nem volt jó meccs, helyzet alig akadt, de óriási gratuláció a játékosoknak, mert akarattal, szenvedéllyel futballoztak, és tíz emberrel is megszerezték a győztes gólt. Győzelemmel szerettük volna kezdeni a tavaszt, ez sikerült, és bár játszhattunk volna jobban, a legfontosabb a három pont, ami nagy lökést és önbizalmad adhat.”

GERA ZOLTÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE 1–0 (0–0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2563 néző. Vezette: Csonka 
Gólszerző: Pálinkás (90+5. – 11.esből)
Kiállítva: Berki (66., KTE)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Guilherme Teixeira: Már ott motoszkál a fejünkben a jövő heti kupadöntő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:59

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

A ZTE látványos futballja nem vezetett eredményre, harmadszor is kikapott az idényben a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:26

Kovács Dániel: El akarjuk rontani a ZTE szép futballját

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 12:53

ZTE: profi szerződést kapott az U-válogatott tehetség

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 10:40
Ezek is érdekelhetik