„Beridze szeretne újra Újpesten futballozni” – nyilatkozta a menedzsere

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.02.11. 09:13
Giorgi Beridze szívesen visszatérne Újpestre (Fotó: Földi Imre, archív)
Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a január végén a török Kocaelisporral szerződést bontó, így jelenleg szabadon igazolható grúz Giorgi Beridze iránt korábbi klubja, az Újpest FC is érdeklődik. A lehetséges visszatérésről a szélső menedzsere, Lasa Odiladze nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

A 27 éves, hétszeres grúz válogatott Giorgi Beridze a 2018–2019-es idényben, majd 2020 és 2022 között összesen 96 tétmeccsen lépett pályára az Újpest FC-ben, 33 gólt szerzett a csapat színeiben és 26 gólpasszt is adott, nem mellesleg 2021-ben Magyar Kupát nyert a lilákkal. Pályafutása legeredményesebb időszakát töltötte Magyarországon, így nem meglepő, hogy szívesen visszatérne.

Beridze szeretne újra Újpesten futballozni – jelentette ki a Nemzeti Sport megkeresésére a szélső menedzsere, Lasa Odiladze. – Volt is már egy nagyon korrekt beszélgetésünk a klub igazgatójával, de ez még nem jelent semmit. Giorgi szabadon igazolható játékos, több országból is beszélgetünk klubokkal, de konkrétumról még nem tudok beszámolni. Most ajánlatra várunk, ha érkezik ajánlat, utána tudunk beszélni a továbbiakról. Az biztos, hogy Beridze nagyon szeretett Újpesten futballozni, ezért szívesen vissza is térne.” 

Odiladze hozzátette, az Újpest elsőbbséget élvez, de ezen a héten szeretnék lezárni az ügyet, más országból is vannak érdeklődők, egyáltalán nem biztos még, hogy Beridze visszatér az NB I-be.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Damian Rasak (lengyel, Górnik Zabrze – Lengyelország), Milan Tucic (szlovén, NK Bravo – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Mándi Naruki Milán
Kiszemeltek: Giorgi Beridze (grúz, Kocaelispor – Törökország, szabadon igazolható)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Baranyai Nimród (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
 

 

Labdarúgó NB I
2025.02.08. 09:43

NS-infó: visszatérhet az NB I-be a válogatott légiós

Korábban 96 tétmeccsen viselte az Újpest mezét, most ismét a negyedik kerületben futballozhat.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
5 órája

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
9 órája

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
15 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 14:05

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52
Ezek is érdekelhetik