Grzelak szerint az edzőtáborban kiderül, hol tart az Újpest – 28-an utaztak el

P. K.P. K.
2025.01.13. 13:05
Fran Brodicék Spanyolországba utaztak (Fotó: facebook.com/ujpestfootballclub)
Az Újpest FC vasárnap spanyolországi edzőtáborba utazott. Bartosz Grzelak vezetőedző a klub honlapjának nyilatkozott a téli felkészülésről.

 

 

Az Újpest FC, amelynek télen még nem változott a kerete, vasárnap 28 játékossal spanyolországi edzőtáborba utazott. Az első csapatból Tamás Krisztián, Helmich Pál, Fehér Csanád és Babós Levente sérülés miatt nem utazott el a többiekkel, viszont több saját nevelésű fiatal is az együttessel tartott. Bartosz Grzelak vezetőedző hétfőn a klub honlapjának beszélt a téli felkészülésről.

„Összesen négy felkészülési találkozót játszunk, ebből kettőt – az edzőtáborban – nagyon kemény csapat ellen. A Hajduk Split és a Slask Wroclaw elleni fellépések nagyon jól megmutatják majd, hol is tartunk. Az edzőtábor mindig jó lehetőség arra, hogy rendkívül sokat tréningezzünk, és a játékosra is teljes rálátásunk van. Tudjuk, pontosan mit esznek, hogyan alszanak, és a csapategységet is tudjuk erősíteni. Ezek mind a részei a felkészülésnek” – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Bartosz Grzelak.

A vezetőedző elmondta, úgy érzi, az őszi szezonban megfelelő alapokat raktak le, amire mostantól lehet építeni.

„Csapatot kellett kovácsolnunk a pályán és azon kívül is, és úgy érzem, jó alapokat fektettünk le a jövőre nézve. Nem tudok felidézni olyan mérkőzést, amikor azt láttam volna, hogy egy játékos nem teszi oda magát, hogy rossz a hozzáállása. Mind az edzéseken, mind a meccseken keményen dolgoznak a srácok, de azt gondolom, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Egyetlen riválisunk sem hiheti, hogy könnyű dolga lesz az Újpest ellen, akár hazai pályán, akár idegenben játszunk – ezt folyamatosan kommunikálom is a játékosok felé.” 

Az utazó keret

AZ ÚJPEST FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

Edzőtábor: január 12–23., Spanyolország (Murcia)
Felkészülési mérkőzések
Itthon
Január 10.: Újpest–Budafoki MTE (NB II) 0–0
Spanyolországban
Január 14.: Újpest–Hajduk Split (horvát) 
Január 18.: Újpest–Slask Wroclaw (lengyel)
Január 25.: Újpest–FK Teksztilac (szerb)

 

 

Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
13 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
14 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
22 órája

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 09:42

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:00