Korábbi NB I-es gólkirállyal erősített a Nyíregyháza Spartacus – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.07.25. 16:22
Eppel Mártont leigazolta a Nyíregyháza (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB I-be feljutó Nyíregyháza hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta Eppel Mártont.

 

A Nyíregyháza Spartacus a klub hivatalos oldalán közölte, hogy Eppel Márton náluk folytatja pályafutását.

A 32 éves csatár az MTK-ban kezdte karrierjét, majd játszott Kispesten, Diósgyőrben, Dunaújvárosban és Pakson is. 2017-ben a Honvéddal bajnok lett, a 16 góljával pedig a gólkirályi címet is elhódította. Eppel légióskodott Hollandiában, Belgiumban, Lengyelországban és Kazahsztánban is.

„Örülök, hogy Nyíregyházán játszhatok. Fontos volt, hogy minél hamarabb, lehetőség szerint még a rajt előtt eldőljön, hol folytatom. Nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát, és hogy pályára léphessek! Szeretnék újra az NB-I-ben bizonyítani, nagy motivációval érkeztem, de ez megvan a klubnál is, ezért bízom abban, hogy sikeresek leszünk” – idézi Eppel Mártont a klub honlapja.

Érdekesség, hogy a támadó az élvonalban az MTK játékosaként pont a Nyíregyháza ellen mutatkozott be 2009. április 26-án. Eppel kétéves szerződést írt alá Nyíregyházán. „Ami késik, nem múlik, tavaly ugyanis már beszéltünk Marcival, de akkor még nem kezdődhetett el a közös jövőnk. A mai nappal viszont mindenben megállapodtunk. Személyében egy igazi centert igazoltunk, aki komoly nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Szerettük volna a támadó szekciót megerősíteni, bízunk abban, hogy a korábbi években mutatott formáját hozza nálunk, és góljaival segíti a csapatot” – nyilatkozta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Szlobodan Babics (szerb, OFK Petrovac – Montenegró), Ranko Jokics (szerb, Borac Banja Luka – Bosznia-Hercegovina), Kovács Milán (Gyirmót FC Győr), Jaroslav Navrátil (cseh, Kisvárda), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Kazincbarcika), Tóth Balázs (Diósgyőri VTK), Eppel Márton (Warta Poznan – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia, ismét kölcsön)
Kölcsönből visszatér: Cseh Norbert (Tiszaújváros), Pataki Bence (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Herjeczki Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika), Sigér Ákos (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Tatabánya, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Barnabás (siófoki kölcsön után Vasas)
Kölcsönből visszatér klubjához: Vida Kristopher (Kisvárda) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
20 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:56

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49