NB I: Vida Máté műtétje után Szerbiában végzi a rehabilitációt

2023.01.30. 15:08
null
Vida két és fél éve küszködik sérüléseivel (Fotó:AFP)
Vida Máté, hatszoros válogatott labdarúgó két és fél éve küszködik sérüléseivel, ezért szerinte a mostani lehet az utolsó esélye a visszatérésre.

A Vasas középpályásának öt hete műtötték a bal térdét keresztszalag-szakadással, ami nagyon megviselte, mivel 2020-ban hasonló sérülést szenvedett, és másfél éves pihenőre kényszerült.

Az operációra Budapesten került sor, de a rehabilitációra Szerbiába utazott.

Vida az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, úgy érzi, nincs már sok dobása.

„Az élet x-re játszik, úgyhogy rengeteg jó dolognak kell velem történnie ezután” – mondta a 26 éves játékos. Hozzátette: a válogatott egyenlőre nincs napirenden, mivel először mindkét lábát szeretné megerősíteni.

Vida a piros-kékeknél kezdte pályafutását, majd 2018-ban a Dunaszerdahelyhez igazolt, 2021-ben pedig visszatért nevelőegyesületéhez.

Legfrissebb hírek

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
5 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
Tegnap, 12:12

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
Tegnap, 10:12

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
Tegnap, 9:00

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
Tegnap, 7:56

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:45

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58