MTK–Sporting: Csányi Sándort meghívták, de le kellett mondania

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.14. 15:50
Az Új Hidegkuti Nándor Stadion csütörtöki megnyitó ünnepségén az eredeti tervek szerint beszédet mondott volna Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, de a sportvezető nem vett részt az eseményen. A Nemzeti Sport Online ezzel kapcsolatban az MTK-tól kért és kapott tájékoztatást.

Az MTK sajtóosztályától megtudtuk, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnököt is meghívták a Sporting elleni nyitó meccsre, ezért is szerepelt a mérkőzés programfüzetében az elnök köszöntő beszéde.

A klub tájékoztatásából kiderül, hogy Csányi Sándor sofőrje délelőtt járt is a stadionnál, hogy megnézze a számukra fenntartott parkolóhelyet, de a sportvezető délután, nem sokkal az ünnepség előtt, halaszthatatlan teendője miatt lemondta a részvételét a ceremónián. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy a közeljövőben kilátogat a kék-fehérek egyik hazai bajnoki mérkőzésére.

ÍGY AVATTA FEL AZ MTK AZ ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADIONT
Ingyen jöttek a portugálok; lesz még magyar játékosuk?
Telt házat akarnak minden meccsre; „A betonfal gyönyörű”
Michelle Wild is feltűnt az új stadion lelátóján – képek
Portugál góllal indult, döntetlen a stadionavatón
Itt az új Ronaldo?; „A magyar foci nem érdemel ennyi nézőt”
Így néz ki belülről az Új Hidegkuti Nándor Stadion – videó

 

Legfrissebb hírek

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:43

Csányi Sándor Telkiben erősítette meg Marco Rossit a bizalmáról

Magyar válogatott
2026.10.03. 00:08

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Sallaiék hiába vezettek, vereséggel kezdték a BL-idényt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:02

Csányi: Nem úszhatja meg senki, aki súlyos szabálytalanságot követ el

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 19:18

Csányi Sándor Gianni Infantinónak: Az utolsó csepp a pohárban Kevin Lamour váratlan elbocsátása volt

Minden más foci
2026.08.20. 16:54

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00