Haladás: Dvorschák is elutazik a törökországi edzőtáborba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.24. 15:57
Szombat este elrepül tíznapos törökországi edzőtáborába a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás. A csapattal tart a próbajátékon részt vevő Dvorschák Gábor is – adta hírül az együttes hivatalos honlapja.

„Dvorschák jó benyomást tett a szakmai stábra, ezért eljön velünk az edzőtáborba, a vezetők is meg szeretnék nézni, így tovább teszteljük – mondta Artner Tamás vezetőedző a haladas.hu-nak. – Az itthonra tervezett munkát elvégeztük, Törökországban taktikai jellegű tréningeket tartunk. A négy edzőmeccs pedig a csapatrészek összecsiszolását és a fizikai felkészítést szolgálja. Általában napi két edzést tartunk, és lesz pihenőnap is. Bízom benne, a játékosok kint olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, olyan impulzusokat kapnak, amelyeket a tavasszal itthon kamatoztathatnak.”Artner Tamás vezetőedző a haladas.hu-nak. – Az itthonra tervezett munkát elvégeztük, Törökországban taktikai jellegű tréningeket tartunk. A négy edzőmeccs pedig a csapatrészek összecsiszolását és a fizikai felkészítést szolgálja. Általában napi két edzést tartunk, és lesz pihenőnap is. Bízom benne, a játékosok kint olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, olyan impulzusokat kapnak, amelyeket a tavasszal itthon kamatoztathatnak.”

A HALADÁS TÖRÖKORSZÁGI UTAZÓ KERETE
Kapusok:
Rózsa, Gyűrű
Védők: Schimmer, Guzmics, Fehér, Devecseri, Bosnjak, Jagodics M., Tóth P., Zsirai, Dvorschák
Középpályások: Simon Á., Iszlai, Németh M., Gyurján, Szakály, Medgyes, Halmai, Nagy G, Halmosi
Támadók: Radó, Ugrai
A szakmai stábból Artner Tamás vezetőedző, Székely Tibor, Jagodics Zoltán másodedző, Jakab Csaba kapusedző, dr. Kelemen Péter orvos, Jakab Ferenc, Balogh Gyula masszőr, Tóth Miklós ügyvezető igazgató és Vörös Csaba technikai vezető utazik. A vasiak gépe szombat 18.55-kor száll fel a bécsi repülőtérről.

A SZOMBATHELYI HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: Törökország (Antalya), január 25–február 5.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 15., Graz: Sturm Graz (osztrák)–Haladás 4–2 (Gyurján, Ugrai)
01. 21. Lendva (Szlovénia): Maribor (szlovén)–Haladás 5–0
01. 27., 15.30, Belek: Haladás–Santung Luneng (kínai)
01. 31., 15.00, Antalya: Haladás–Viitorul Constanta (román)
02. 02., 15.00, Antalya: Haladás–Slavia Praha (cseh)
02. 04.: Haladás–Slovácko (cseh) – a mérkőzés pontos időpontja és helyszíne még nem ismert
02. 08., 11.00: Haladás–Kozármisleny
02. 12., még nincs időpont és ellenfél
02. 15.: Haladás–Ajka
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntés a 92. percben, az emberhátrányban játszó Tottenham legyőzte a Chelsea-t

Minden más foci
2026.08.01. 13:45

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55