Felkészülés: hatgólos meccsen veszített a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 18:53
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Haladás szerdán lejátszotta első felkészülési mérkőzését: a tabella hatodik helyén telelő szombathelyiek kétszer is egyenlítettek az első félidőben, de végül 4–2-re kikaptak a Sturm Graz vendégeként.

Beichler jóindulatúan befújt büntetőből szerezte meg a vezetést az osztrákoknak, két perc múlva Medgyes bal oldali beadását Gyurján Bence három méterről passzolta a hálóba. Vujadinovic egy szabadrúgást követő fejesből újra a Sturmnak szerzett vezetést, erre Ugrai Roland postázta a választ egy újabb eredményes bal oldali Hali-akció végén. Az első félidő hajrájában Madl nagyszerű felső sarkos szabadrúgásból lőtte a hazaiak harmadik gólját, majd a fordulás után a csereként beálló és üresen felejtett Kainz lőtt a magyar csapat kapujába. Beichler jóindulatúan befújt büntetőből szerezte meg a vezetést az osztrákoknak, két perc múlva Medgyes bal oldali beadását Gyurján Bence három méterről passzolta a hálóba. Vujadinovic egy szabadrúgást követő fejesből újra a Sturmnak szerzett vezetést, erre Ugrai Roland postázta a választ egy újabb eredményes bal oldali Hali-akció végén. Az első félidő hajrájában Madl nagyszerű felső sarkos szabadrúgásból lőtte a hazaiak harmadik gólját, majd a fordulás után a csereként beálló és üresen felejtett Kainz lőtt a magyar csapat kapujába.

A Haladásból hiányzott a műtét utáni rehabilitációját végző Rózsa és Mursits, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Guzmics, Devecseri, Nagy Gábor, Halmosi és Radó. A második félidőben pályára lépett a próbajátékon szereplő 21 esztendős kapus, Gyűrű László, aki legutóbb Szlovákiában védett. A Győri ETO-nevelésű kapusnak a második félidőben – amikor a graziak egyértelműen uralták a játékot – több nagy védése is volt. Nem csoda, hogy Artner Tamás elégedett volt vele.

„Nem terveztük ezt a mérkőzést, de úgy gondolom, egy Sturm Graz-ot nem illik kikosarazni. Az első félidőben jól fociztunk, szép gólokat rúgtunk, partnerei voltunk az osztrákoknak. Azt azonban el kell ismernem, hogy a második félidőben egyáltalán nem veszélyeztettük a kapujukat. Utólag azt mondom, ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülést. A próbajátékon lévő kapus, Gyűrű László nagyon jó benyomást tett rám, vele mindenképpen elbeszélgetünk a folytatásról” – mondta Artner a haladasfc.nyugat.hu-nak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Sturm Graz (osztrák)–Haladás 4–2 (3–2)

Graz-Messendorf, edzőcentrum, 400 néző
Haladás: Dombó (Gyűrű, 46.) – Schimmer, Fehér Z. (Zsirai, 46.), Tóth P. (Jagodics M., 46.), Bosnjak – Simon, Iszlai (Szakály A., 46.) – Gyurján (Halmai, 46.), Németh M., Medgyes (Andorka, 46.) – Ugrai. Edző: Artner Tamás
G: Beichler (30.), Vujadinovic (35.), Madl (42.), Kainz (48.), ill. Gyurján (32.), Ugrai (38.)
Forrás: haladas.hu

A SZOMBATHELYI HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: Törökország (Antalya), január 25-től február 5-ig
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 15., 17.00: Sturm Graz (osztrák)–Haladás 4–2
01. 21., a helyszín még nem ismert: Haladás–Maribor (szlovén)
01. 24. Bük, Haladás–DVTK
01. 27., 15.30: Haladás–Sandong Luneng (kínai)
?, Antalya: Haladás–Vojvodina (szerb) (A kérdőjellel jelölt törökországi meccsek még nem véglegesek, még nincs időpontjuk.)
?, Antalya: Haladás–Hajduk Split (horvát)
?, Antalya: Haladás–Slavia Praha (cseh)
02. 08., 11.00: Haladás–Kozármisleny
02. 12., még nincs időpont és ellenfél
02. 15. Haladás–Ajka

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik