Lombard FC: Öt hét elég a felkészülésünkre - Tóth Bálint

2013.06.25. 08:37
A legtöbb NB I-es csapat már a múlt héten elkezdte a felkészülést a következő idényre, ám a Lombard FC labdarúgói csak június 24-én csaptak bele a munkába. Tóth Bálint vezetőedző szerint öt hét is elég lesz számukra, hogy megfelelő állapotba kerüljenek a rajtig.

„Úgy gondolom, hogy a bajnokság indulása előtt öt hét elegendő a felkészülésünkre, legfőképpen azért, mert a nyáron tapasztalható nagy hőség előbb kikészíti a játékosokat, mint a normál hőmérséklet – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Tóth Bálint, aki néhány gondolat erejéig beszélt a várható átigazolásokról is. – Meglehetősen képlékeny még a helyzet, azt hiszem, megfelelő ütemben haladunk e tekintetben, reményeim szerint két-három-négy olyan labdarúgó érkezhet, akik erőssége lehet a Lombard Pápának.”

A pápaiak hétfőn már az új másodedző, Doma Ernő vezényletével végezték a feladatokat.

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21