Férfi kosár: horvát válogatottal erősített a bajnok Falco

Vágólapra másolva!
2023.08.16. 16:55
null
Antonio Jordano nagy erőssége lehet a Falcónak (Fotó: Getty Images)
A horvát válogatott Antonio Jordanóval erősítette meg keretét a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.

 

A klub tájékoztatása szerint a 24 esztendős légiós egy évre szóló szerződést írt alá.

A 191 centis játékos az előző szezont a KK Zadar játékosaként kezdte meg és a nemzeti bajnokságban, valamint a regionális ABA Ligában összesen 35 meccsen 13.1 pontot átlagolt. Az idényt a francia másodosztályú Chalon-Sur-Saone csapatában fejezte be, ahol 13.8-as pontátlagával fontos szerepet vállalt a feljutásban.

„A rendszerünk miatt ezen a poszton egy fizikális játékosra volt szükségünk, aki bírja a kettős terhelést is – nyilatkozta Milos Konakov vezetőedző. – Antonio az előző szezonban az ABA ligában és Franciaországban is bizonyította, hogy fizikálisan készen áll. Támadásban jó kezű játékos, ezt szeretnénk kihasználni” – tette hozzá a Bajnokok Ligájában is érdekelt vasiak mestere.

Legfrissebb hírek

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
22 órája

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.09. 18:59

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

Oliver Vidin szerint bárkit le tud győzni a Szolnok

Kosárlabda
2025.05.02. 10:28

A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.04.29. 23:06

Győzelmével újabb lépést tett a Honvéd a bennmaradás felé a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.29. 21:02

Ivkovics Sztojan: A panaszaimmal minden szabályt és protokollt betartottam eddig, de semmi érdemleges nem történt

Kosárlabda
2025.04.28. 20:58
Ezek is érdekelhetik