Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 21:23
Már az égi kosárlabdapályán játszanak a „Csodálatos Hódy fiúk” – az 1955-ben a magyar válogatottal Európa-bajnok Hódy Jánost és Lászlót immár követte a „kis testvér”, a 33-szoros válogatott Szabolcs is, aki május 28-án hunyt el Szegeden, 78 évesen.

Nem volt, és minden bizonnyal nem is lesz még egy olyan család, mint a Hódy – az öt testvérből három is magyar válogatott kosárlabdázó lett, kettő közülük Európa-bajnok, a fiatalabbik fivér „csak” Eb-nyolcadik.

Hódy Szabolcs

A Hódy testvérek élete finoman fogalmazva is kalandosan alakult, kezdve azzal, hogy a második világháború előtt az édesapjuk volt Szeged első cipőgyárának és -boltjának jómódú tulajdonosa – akiből az 1946 utáni Rákosi-rendszerben kapitalista kizsákmányoló vált, börtönbe vetették, megkínozták, családját kisemmizték, zaklatták, folyamatosan kilakoltatással fenyegették. Amellett, hogy a testvérek koldusbotra jutottak, osztályidegennek bélyegezték őket és egyértelműen a tudtukra adták: nincs lehetőségük továbbtanulni, munkát vállalni. Megkérdőjelezhetetlen tehetségük azonban nélkülözhetetlenné tette őket.

A legidősebb fivér, az 1933. április 8-án született János a Szegedi Postás, a Csepel, a Munkaerőtartalékok SE, majd a Bp. Honvéd csapatában játszott Magyarországon, tízszeres válogatott, és 1955-ben Európa-bajnok volt. Talán még nála is sikeresebb pályát futott be a második fiú, az 1934. július 10-én született László, aki a Szegedi Postás, a Munkaerőtartalékok SE és a Bp. Honvéd játékosa volt itthon, 31-szeres válogatott, olimpiai 13. (1952), Eb-ezüstérmes (1953), főiskolai világbajnok (1954), Eb-aranyérmes (1955).

János és László az 1956-os forradalom leverése után elhagyta az országot, az ausztriai menekülttáborból Ausztrália felé vette az irányt, és „új hazája” színeiben is elismert kosárlabdázóvá vált. A Melbourne-ben letelepedő János 1962-ben, 29 éves korában porcsérülés miatt hagyta abba a játékot, sikeres üzletemberként még évekig támogatta jelentős összeggel a város egyik profi klubját, a Tigerst. A túlhajszolt élet azonban megbosszulta magát, mindössze 56 évesen, 1989. augusztus 30-án szívinfarktusban hunyt el. László Ausztráliában az Adelaide Budapest csapatával sokszoros bajnok, a válogatottal olimpiai 9. (1964), pályafutását 1967-ben fejezte be, s 22 év múltán koronázták meg: a szakemberek 1989 novemberében választották meg minden idők legjobb ausztrál kosárlabdázójának. A magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé 2012. szeptember 11-én választották be. 2023. május 26-án hunyt el Melbourne-ben – s két évvel és két nappal később követte őt az égi kosárlabdapályára a harmadik Hódy fiú, Szabolcs is.

Az 1947. május 10-én született Szabolcs a Szegedi EAC és a Bp. Honvéd kosárlabdázója volt itthon, 1967-től három bajnoki címet nyert a Honvéddal, 1968 és 1971 között 33 alkalommal játszott a válogatottban, az 1969-es olaszországi Európa-bajnokságon a nyolcadik helyen végző nemzeti csapat kulcsembere volt.

Miután 1971-ben feleségével, Judithtal – akkori szóhasználattal élve – disszidált két bátyját követve Ausztráliába, a Honvéd még a dicsőséges tablóképekről is eltávolította, hogy a „hálátlan” szupertehetségnek nyoma se maradjon. A Melbourne-ben letelepedő Szabolcs és felesége egyébként mindig is annyira vágyott haza, hogy 2016-ban visszaköltözött Szegedre – a „legkisebb Hódyt” ott is érte a halál május 28-án. Ahogy feleségétől megtudtuk, még május 22-én lett rosszul, szívkoszorú-infarktussal szállították kórházba, az orvosok mélyaltatásban tartották, de már nem tért magához. Távozása lezárt egy korszakot is a magyar kosárlabdázás történetében – egy olyan korszakot, amelynél aligha lesz sikeresebb.

Temetéséről családja később intézkedik.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
11 órája

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

Kosárlabda
2025.05.25. 22:41

Kosárlabda: az Eb mellett EYOF is vár majd a nyáron az U16-os lányokra

Utánpótlássport
2025.05.24. 19:34

Férfi kosárlabda Eb: észt, görög, spanyol és szlovén közös rendezés 2029-ben

Kosárlabda
2025.05.22. 18:37

Kosárlabda: Szabó Andrea és Szabó Anna kapta meg a Liptai-emlékdíjat

Kosárlabda
2025.05.22. 12:02
Ezek is érdekelhetik