Női kézi Eb: továbbra sincs végleges döntés a rendezésről

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.22. 15:39
null
Továbbra is kérdéses az Európa-bajnokság sorsa (Fotó: AFP)
A Dán Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a kormányzati és hatósági válaszok hiányában a vasárnapi krízismegbeszélésen sem született végleges megegyezés arról, hogy Norvégia visszalépése után Dánia egyedül is megrendezi-e a női Európa-bajnokságot, ám ennek ellenére is folytatják a kontinenstorna előkészületeit.

 

Kevesebb mint két hét, mindössze 11 nap van már csak a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokság rajtjáig, ennek ellenére továbbra sem tudni, hogy Herning városa mellett pontosan hol rendezik majd meg a mérkőzéseket.

Mint ismert, a Norvég Kézilabda-szövetség hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem tudja vállalni a decemberi női Európa-bajnokság társrendezői szerepét, így visszalép attól. A dán sajtó már akkor megszellőztette, lehetséges, hogy a teljes torna Dániában zajlik majd – a trondheimi csoportot Kolding városában rendezhetik meg –, erről azonban végleges döntés a dán szövetség vasárnapi ülésén sem született.

Per Betelsen, a dán szövetség elnöke elmondta, elkészítettek egy, a járványhelyzetre szabott átfogó protokollt, de a zöld lámpát még mindig nem kapták meg a kormánytól és a hatóságoktól. A munkát és a torna előkészületeit azonban ennek ellenére is folytatják. A sportvezető azt is elárulta, buborékrendszert alakítanának ki, és folyamatosan tesztelnék a sportolókat és stábtagokat.

A magyar válogatott Trondheimben szerepelt volna a csoportkörben Szerbia, Horvátország és a világbajnok Hollandia társaságában. Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának. A világjárvány miatt korábban a norvégiai Stavanger, Oslo és Trondheim, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA, DECEMBER 3-TÓL 20-IG)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Herning):Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (?):Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (?):Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
A csoportok első 3 helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 4., 18.15:
Magyarország–Horvátország
December 6., 16.00:Magyarország–Szerbia
December 8., 20.30:Hollandia–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik