Női kézi Eb: eksztázisban ünneplő horvátok; Dánia kiakadva búslakodik

POLGÁR LÁSZLÓ (Varasd)POLGÁR LÁSZLÓ (Varasd)
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 09:19
null
A horvátok női vonalon történetükben először nyertek bronzérmet (Fotó: AFP)
A nagy elismerés és ünneplés mellett egyben kisebb vihart is kavart már Horvátországban a női kézilabda Európa-bajnokság bronzmeccse, hiszen amellett, hogy a horvátok – történetükben először női vonalon – harmadik helyet szereztek kontinensviadalon az északiak vasárnap délutáni 25-19-es legyőzésével, rögtön a dán szövetségi kapitány kifakadását is idézték a portálok.
„Ez életünk legnagyobb eredménye”
„Csak büszke lehetek arra, ami ezzel a csapattal történt ezalatt a két hét alatt. Hogy pont Dánia elleni kellett játszanunk a harmadik helyért, még növeli is a bronz értékét. Kicsit fel is paprikáztak minket az ottani jóslatok, még éhesebbek lettünk a győzelemre. Igaz, Horvátországban sem volt egyértelmű a megítélésünk, sokan nem is tudták, hogy megyünk az Eb-re… Az éremszerzés valami fantasztikus érzés, szerintem még nem is vagyunk tisztában azzal, mit tettünk le az asztalra” – mondta a 28. életévét múlt szombaton betöltő alapember, a Siófokon légióskodó Katarina Jezic.
„Mindig büszke vagyok, ha a válogatott színeiben kézilabdázhatok, de ez most olyannal egészült ki, ami még büszkébbé tesz. Elképesztő mód hittünk a győzelem megszerzésében, s abban, hogy ezzel történelmi bronzot szerezhetünk. Ez életünk legnagyobb eredménye a válogatott mezében” – mondta Valentina Blazevic.

Horvát kézilabdaberkekben is úgy tartják, minden a magyarok elleni győztes nyitó meccsükkel vett fordulatot, hiszen a legutóbbi kontinensbajnokságot az utolsó helyen zárták és Dániába utazva sem lehettek vérmes reményeik. A Magyarországgal szembeni győztes mérkőzésük után azonban jött a hollandok és szerbek elleni nyertes csoportbeli találkozó, majd a középdöntős szakaszban Románia és Németország is meghajolt előttük. (Norvégia ott, illetve Franciaország az elődöntőben viszont túl nagy falatnak bizonyult, ezt is el kellett fogadniuk.)

„Hogy mi volt az igazi motiváló tényező számunkra Dánia ellen?– tette fel a kérdést aNenad Sostaric, a horvát női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya. –A legfőbb motivációt az jelentette, hogy nem is oly' rég az ő volt kapitányuk igencsak lekezelően beszélt a női kézilabdánkról, szerinte mi e színtéren igencsak alacsony szinten vagyunk és még csak egy százaléknyi esélyt sem ad nekünk a Dánia elleni összecsapáson.”

„Nem hiszem, hogy odahaza túl sok változás lenne a női kézilabda megítélésében, viszont azért annyit talán elértünk, hogy ezek a játékosok példaképek lehessenek a fiatalok számára, akik ezt a sportágat választják a lányok közül. A legtöbbet az jelentené, ha növelhetnénk a kézilabda népszerűségét, illetve ezzel együtt a játékosok számát az országban. Mindezeknek a pénzügyi vonzatával nem foglalkoznék, úgy vélem, mi megtettük a tőlünk telhető legtöbbet. Rendkívüli dolgot vittünk véghez, s ezért roppant boldogok is lehetünk. Egy olyan hónapot töltöttünk együtt kemény munkával, mely kissé szürreális volt, mégis életünk egyik a legszebb sportélményévé vált” – fogalmazott a horvát kapitány.

EMLÉKEZTETŐ
„Nem sok értelmét látom az Eb-nek, világjárvány van és több csapatból is fontos játékosok hiányoznak. Ivana Kapitanovic és Ivana Dezic is sérülés miatt dőlt ki, míg a koprivnicaiakra a vírus miatt nem számíthatunk. Azt tervezzük, hogy visszatérünk a három-kettő-egyes védelmi felálláshoz, reméljük, az adott feltételek között ez sikerül. (…) A lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk a legjobban felkészülni, és a gondjaink dacára sem változtatunk a céljainkon, szeretnénk továbbjutni a csoportból” – fogalmazott az Eb kezdete előtt Nenad Sostaric, a horvát válogatott szövetségi kapitánya.

Az északiak a találkozót követően sem voltak éppen jókedvükben, amit szakvezetőjük szavai is alátámasztottak.

„Ezzel a mérkőzéssel tulajdonképpen az egész jónak vehető tornánkat elintéztük– mondtaJesper Jensen. –Ugyanakkor gratulálok Horvátországnak, egyben kollégámnak, aki azokkal a játékosaival, akikkel csapata bír, ilyen remek munkát tudott végezni. Ha tudjuk hozni az igazi formánkat magas szinten, alighanem nyerhettünk volna. Mentálisan azonban mintha nem tudtuk volna elviselni az esélyesség terhét. A játékvezetés? Mit mondjak, ellenfelünknek megítéltek mindent, nekünk gyakorlatilag semmit. Mintha a húsz évvel ezelőtti Balkánon jártunk volna, amikor oda kellett mennünk meccset játszani, akkor érezhettünk a mostanihoz hasonlót. A bírok folyamatosan nyomás alatt tartottak minket, nagy-nagy rohanások közepette a mérkőzéseken csak azt hallottuk, hogy körülöttünk mindenki ilyen-olyan balkáni nyelven szövegel… Nos, ez történt most is.”

Jensen ezzel arra utalt, hogy montenegrói játékvezetők voltak a helyosztón.

Horvát hullámzás és ünneplés a bronzmeccs után

„Van egy bronzunk! Hihetetlen Horvátország, tökéletes védelem, csodálatos Pijevic, Dánia megtört, az érem a miénk”– kezdte főcímével aSportske novostinetes kiadása a 3. helyért vívott horvát–dán helyosztót követően.

„Le a kalappal, hölgyek, le a kalappal! Horvátország bronzos sikersztorija”– nyitott aVecernji.hroldala. A horvát női kézilabda-válogatott bronzérmes tagjait azon nyomban közösségi oldalán Zoran Milanovic köztársasági elnök is köszöntötte.

„Ámuló dánok: az északiak hitetlenkedve nézték, a horvát kézilabdázók milyen szellemben készültek a helyosztóra…”– nyit adnevnik.hrportája, melynek nyomán délnyugati szomszédunk kézis hölgyei meg is szerezték a bronzérmet Dánia ellen. Hozzáteszik szintén egy főcímükben: kézilabdázóik történelmi bronzérmet szereztek az Eb-n, hiszen a házigazdákat is legyőzték!

„Horvátország úgy szerezte meg a bronzérmet a női kézilabda Európa-bajnokságon, hogy pont akkor játszott a legjobban, amikor az a legjobban kellett: a hazai környezetben kézilabdázó Dánia ellen a sporttörténelmi bronzéremért”– foglalta össze a vasárnap történéseit aSlobodna Dalmacijanapilap világhálós kiadása. A horvátok örömünnepe az öltözőből is gyorsan körbejárta a netes felületeket, s ahogy fogalmaznak, lehet„lányaink kissé őrültek, de nagyon tudnak közösen ünnepelni.”

Ezt az öltözőbeli felvételek is tanúsítják, no meg azt, hogy a csapat tagjai valóban egymásért küzdöttek a nagy sikerük érdekében.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
BRONZMÉRKŐZÉS
Horvátország–Dánia 25–19 (11–11)
Ld:
Jezic, S. Posavec 5-5, ill. Hansen, Tranborg 4-4

DÖNTŐ
Franciaország–Norvégia 20–22 – részletek itt!

AZ ÁLOMCSAPAT
Kapus:
Sandra Toft (Dánia)
Jobbszélső:Jovanka Radicsevics (Montenegró)
Jobbátlövő:Nora Mörk (Norvégia)
Irányító:Stine Oftedal (Norvégia)
Beálló:Ana Debelic (Horvátország)
Balátlövő:Vladlena Bobrovnyikova (Oroszország)
Balszélső:Camilla Herrem (Norvégia)
Védő:Line Haugsted (Dánia)
A legértékesebb játékos (MVP):Estelle Nze Minko (Franciaország)
Gólkirálynő:Nora Mörk (Norvégia) – 52 góllal

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
Európa-bajnok: Norvégia
(Emilie Arntzen, Malin Aune, Kari Brattset, Kristine Breistöl, Marit Frafjord, Rikke Granlund, Camilla Herrem, Marit Jacobsen, Veronica Kristiansen, Heidi Löke, Katrine Lunde, Nora Mörk, Stine Oftedal, Henny Reistad, Emily Sando, Stine Skogrand, Sanna Solberg-Isaksen, Silje Solberg, Marta Tomac. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson)
2. Franciaország
3. Horvátország
4. Dánia
5. Oroszország
6. Hollandia
7. Németország
8. Montenegró
9. Spanyolország
10. MAGYARORSZÁG(Bíró Blanka, Csiszár-Szekeres Klára, Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi, Helembai Fanny, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kovacsics Anikó, Lakatos Rita, Lukács Viktória, Márton Gréta, Schatzl Nadine, Szikora Melinda, Szöllősi-Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna, Tóth Eszter, Tóvizi Petra. Szövetségi kapitány: Danyi Gábor, Elek Gábor)
11. Svédország
12. Románia
13. Szerbia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Szlovénia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik