Női kézi BL: az Odense legyőzte a Viperst, sima Brest-siker

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 19:38
null
Nagyot küzdött az Esbjerg, de a Brest hat góllal nyert Dániában (Fotó: Twitter/EHF CHampions League)
A női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Vipers Kristiansand pályaválasztóként 36–35-re kikapott az Odensétől, míg a Brest 33–27-re legyőzte az Esbjerget.

 

Az Esbjerg és a Brest összecsapásán a francia csapat a vezetést egyszer sem adta ki a kezéből, ennek ellenére az első félidő szorosan alakult, a szünetben csak eggyel vezettek a vendégek. A fordulás után azonban beindult a henger, így végül hattal nyert a Brest Dániában. A házigazda legjobbja a tíz lövéséből kilenc gólt jegyző, korábbi FTC- és Siófok-játékos Nerea Pena volt, míg a vendégeknél a korábban a Győri ETO-t erősítő Ana Gros tíz találattal zárt.

Az egyaránt sérüléssel küzdő Nora Mörk, Heidi Löke párost nélkülöző Vipers Kristiansand és az Odense találkozója igazán közönségszórakoztató volt, a dániai Ikastban megrendezett mérkőzésen összesen 71 gól született. A két csapat végig fej fej mellett haladt, a nagy rohanásból pedig végül a „vendégek” jöttek ki jobban, az Odense 36–35-re nyert. A norvégoknál Henny Reistad tíz, Linn Sulland pedig nyolc góllal zárt, míg a dán csapat legeredményesebbje a kilencgólos Lois Abbingh volt (az exgyőri Nycke Groot kétszer talált be a Vipers kapujába).

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Esbjerg (dán)–Brest (francia) 27–33
(16–17)
Ld: Pena 9, ill. Gros 10
Vipers Kristiansand (norvég)–Odense (dán) 35–36 (16–17)
Ld: Reistad 10, ill. Abbingh 9

További vasárnapi eredmények
BBM Bietigheim (német)–GYŐRI AUDI ETO KC 20–37 (8–18)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 22–19 (11–7)

BL-NYOLCADDÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 22–19 március 13., 18.00
BBM Bietigheim (német)–GYŐRI AUDI ETO KC 20–37 március 13., 16.00
Vipers Kristiansand (norvég)–Odense Handbold (dán) 35–36 március 14., 16.00
Podravka Koprivnica (horvát)–Rosztov-Don (orosz) 20–29 március 14., 16.00
SCM Ramnicu Valcea (román)–CSM Bucuresti (román) 24–33 március 13., 17.00
Krim Ljubljana (szlovén)–CSZKA Moszkva (orosz) 25–20 március 13., 18.00
Team Esbjerg (dán)–Brest (francia) 27–33 március 14., 14.00
Borussia Dortmund (német)–Metz Handball (francia) március 12., 17.00 március 14., 16.00
Az első mérkőzésen az elöl álló csapat játszik otthon, a visszavágót fordított pályaválasztással rendezik meg.
BL-NEGYEDDÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–BBM Bietigheim (német)/GYŐRI AUDI ETO KC
Vipers Kristiansand (norvég)/Odense Handbold (dán)–Podravka Koprivnica (horvát)/Rosztov-Don (orosz)
SCM Ramnicu Valcea (román)/CSM Bucuresti (román)–Krim Ljubljana (szlovén)/CSZKA Moszkva (orosz)
Team Esbjerg (dán)/Brest (francia)–Borussia Dortmund (német)/Metz Handball (francia)
Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik