Női kézi: az Eb-re nemet mondtak, a klubok játszhatnak Norvégiában

H. D.H. D.
2020.11.18. 12:16
null
A Vipers Kristiansand több hazai mérkőzését is bepótolhatja (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, a Norvég Kézilabda-szövetség hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem tudja vállalni a decemberi női Európa-bajnokság társrendezői szerepét, így visszalép attól. Ennek ellenére nem áll le a kézilabdaélet Norvégiában, sőt, egy szabályváltoztatásnak köszönhetően a klubcsapatok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, így több elhalasztott nemzetközi kupamérkőzést is hamarosan bepótolhatnak.

 

A norvég Tv2 beszámolója szerint a következő három hétben orosz, német és magyar csapat is lejátszhatja a korábban a szigorú beutazási szabályok miatt elhalasztott mérkőzését Norvégiában, mivel egy szabályváltoztatásnak köszönhetően a sportklubok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, ha Norvégiában negatív tesztet produkálnak.

A magyar csapatok közül jelenleg az Alba Fehérvárt érinti a változtatás, hiszen a székesfehérvári együttes így pályára léphet majd az Európai Kézilabdaliga harmadik (egyben utolsó) selejtezőkörében a Storhamar vendégeként.

A Bajnokok Ligájában a nőknél az Vipers Kristiansand, a férfiaknál pedig a Elverum pótolhatja be több elhalasztott mérkőzését. A cikk hozzáteszi, a január 15-ig érvényes szabályváltoztatás lehetővé teszi, hogy a norvég férfiválogatott hazai pályán összecsapjon Fehéroroszországgal.

A Norvég Kézilabda-szövetség főtitkára, Erik Langerud szerint az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek megrendezése teljesen más lett volna, mint egy-egy nemzetközi kupamérkőzés megrendezése, hiszen előbbi esetében nagyjából több nemzeti csapat is nagyjából három hétig az országban tartózkodott volna, míg utóbbi esetben csak néhány napot töltenek ott a külföldről érkező játékosok.

Legfrissebb hírek

Lukács és Imre is a mezőny legeredményesebbje volt a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.03.11. 09:05

Európai kézilabdaligák: tizenegy magyar góllal nyert az Elverum

Kézilabda
2026.03.07. 23:24

Férfi kézilabda El: tizenhárom magyar gól a keddi fordulóban

Kézilabda
2026.03.03. 20:48

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter hat gólt lőtt, hét gólpasszt adott

Kézilabda
2026.02.27. 23:00

Férfi kosárlabda NB I: szerb irányítót igazolt az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2026.02.27. 17:58

Imre Bence hét gólt lőtt a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2026.02.24. 22:31

Férfi kézilabda El: Imre Bence volt a Kiel nyerőembere

Kézilabda
2026.02.17. 22:50

Rangadót nyert Fehérváron az Olaj, legyőzte a Kaposvárt a Falco a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.02.14. 20:18
Ezek is érdekelhetik